A város kellős közepén, a városháza mellett harapott meg egy nőt egy sakál Aradon. A kulturális intézményeket érintő kormányzati takarékossági lépések a kulturális minisztériumban is kiverték a biztosítékot.
Aradon a sakálok már a városközpontban vannak. A Maros-parti városban eddig is többször láttak sakált az utcákon, most azonban a város kellős közepén harapott meg egy sakál egy nőt.
A nő arról számolt be, hogy a kutyáját sétáltatta vasárnap délután a városháza mögötti Mihai Eminescu parkban, amikor egy kutyának kinéző állat rátámadt a pórázon levő bichonjára. Amikor megpróbálta kiszabadítani a kutyát a támadó fogai közül, az beleharapott a kezébe és nem is akarta elengedni. Két férfi sietett a segítségére, hosszasan ütötték a támadó állatot, amíg az elmenekült. A nő a kórházba ment orvosi ellátásért és – mint mondja –, utólag jött rá, hogy egy sakál támadt rájuk a parkban.
Az Adevărul szerint az incidens résztvevőinek az tűnt fel, hogy a nőre és a kutyájára támadó állatnak hosszú, hegyes fülei, hosszú orra, sötét csíkos háta tűnt fel, de az is, hogy az állat agresszíven viselkedett.
A lap szerint az aradiak hónapok óta jelentik a hatóságoknak, hogy a város zöldövezeti és parkjaiban gyakran lehet látni vadállatokat, sakálokat és rókákat, de eddig semmilyen intézkedé nem történt. A városi sakálok száma az utóbbi években indult növekedésnek Aradon, eddig csak a farmokról jelezték jelenlétüket, ahol állatokra támadtak.
Raluca Turcan kulturális miniszter arra figyelmeztette egy átiratban a pénzügyminisztériumot, hogy az országszerte létező 469 kulturális közintézmény 61 százaléka megszűnik, ha a kormány végrehajtja a néhány héttel ezelőtt bejelentett intézményi átszervezéseket, amelyektől takarékosságot remél.
A G4media portál által megszerzett dokumentum szerint a kulturális szférát igen súlyosan érintené, ha valóban megtörténnek az állások megszüntetésével, az intézmények költségvetésének lefaragásával járó karcsúsítások, mert ezek a kulturális közintézmények (pl. színházak, múzeumok, könyvtárak, kultúrházak, népfőiskolák) több mint a felének a bezárását eredményeznék. Ezzel pedig sérülne az emberek kultúrához való joga, amit az alkotmány is garantál – szögezi le a dokumentum.
Példaként említi az átirat azt a mintegy 1900 romániai könyvtárat, ahol egyetlen könyvtárosi állás van: ha ez az állás éppen betöltetlen, akkor az alkalmazni tervezett intézkedések nyomán megszűnik a könyvtár. De ugyanilyen helyzetben van igen sok múzeum is, ahol betöltetlen állások vannak, mivel az alacsony fizetések és a munkakör bonyolultsága miatt senki nem jelentkezik.
Arra is figyelmeztet a kulturális minisztérium dokumentuma, hogy sok színház, operaház, filharmónia és más, előadásokat és koncerteket rendező közintézmény jelenleg is jelentős személyzethiánnyal működik, a megszorítások nyomán pedig teljesen ellehetetlenülne a tevékenységük.
A betöltetlen állások megszüntetése minden olyan közintézményt érintene, ahol 50-nél kevesebb az alkalmazottak száma. Csakhogy az önkormányzati kulturális intézmények többsége 50-nél kevesebb alkalmazottal működik, így az intézkedés a végüket jelentené.
A kormány által tervezett költségvetési takarékossági intézkedések hatalmas felháborodást eredményeztek országszerte, az elmúlt hetekben több petíció is indult, ezeket több tízezren írták alá.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyi mentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyi mentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.