Carles Puigdemont VI. Fülöp nem tölti be alkotmányos közvetítői szerepét. De ettől a katalánok végrehajtják a függetlenségi népszavazás eredményét.
Csalódást okozott sok katalánnak – ezt üzente VI. Fülöp spanyol királynak Carles Puigdemont katalán elnök szerda esti televíziós beszédében.
A politikus szerint az uralkodótól azt várták, hogy párbeszédre és egyetértésre szólít fel, ehelyett azonban „magáévá tette a spanyol kormány retorikáját és politikáját", nem töltötte be azt a moderátorszerepet, amelyre az alkotmány kötelezi.
VI. Fülöp kedd este intézett rendkívüli televíziós beszédet a nemzethez, amelyben kijelentette: a katalán kormány „ismétlődően, tudatosan és szándékosan” megsértette a törvényeket, aláásta a harmóniát és az együttélést a katalán társadalomban.
„A király szándékosan figyelmen kívül hagyta katalánok millióit, akik nem úgy gondolkodnak, mint ők”, és azokat a katalánokat, akik rendőri erőszak áldozatai lettek – mondta az elnök.
Carles Puigdemont beszédének nagy részét katalánul mondta, de néhány mondatban spanyolul szólt azokhoz a spanyolokhoz, akik ezekben a napokban barátságukat, szolidaritásukat fejezték ki feléjük.
„Csak egy nép vagyunk, amely szereti a nyelvet, amelyen beszél”, amelynek nincs semmiféle gondja a különböző nemzetiségekkel, kultúrákkal, „amely továbbra is hozzá akar járulni a spanyol állam fejlődéséhez és soha nem fog lemondani arról a hatalmas gazdagságról, amit a sokféleség képvisel" – hangsúlyozta.
Mint mondta, folytatják az állampolgárok akarata által demokratikusan kijelölt utat, a vasárnapi népszavazás eredményét végrehatják. „Ma közelebb vagyunk történelmi vágyunkhoz mint tegnap" – fogalmazott, hozzátéve, hogy garantálja, nem mondanak le a békéről.
A katalán elnök azt is mondta: nyitott a párbeszédre, kész elfogadni a közvetítést, amelyre több ajánlatot is kaptak, de egyre sem érkezett pozitív válasz a központi kormány részéről.
„Súlyos felelőtlenség lenne nem megérteni" ezeket a felhívásokat az országon belül és kívül – jelentette ki Carles Puigdemont.
„A törvényen kívül nincs demokrácia" – válaszolt a politikus nyilatkozatára Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes, aki szerint a király üzenete a katalánok többsége számára „gyógyírként hatott" annyi nyugtalanság és bizonytalanság közepette. Arcpirítónak nevezte, hogy épp a katalán elnök emlékezteti a királyt alkotmányos kötelezettségeire, miközben ő megfeledkezett a sajátjairól.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.