De legalább tesznek valamit az ügyben.
Túl sok balesetet okoznak a rendőrök, ezért vezetéstechnikai órákra íratják be őket az országos rendőr-főkapitányság döntése alapján.
A drasztikus döntést annak nyomán hozták meg, hogy a rendőrség keretében működő bűnmegelőzési intézet felmérést készített az állomány tagjai körében.
A felmérés során minden olyan rendőrt megkérdeztek, aki 2015. januárja éa 2020. május végéig balesetben volt érintett.
A kutatásból kiderül: a vizsgált időszakban 3400 járőrkocsi szenvedett közúti balesetet, ennek közel 40 százalékában pedig a rendőr volt a vétkes fél.
Az intézet munkatársai kikérték a rendőrök véleményét arról, szerintük hogyan lehetne a jövőben csökkenteni a balesetek számát.
Nos, a többség szerint ez úgy érhető el, ha pallérozzák a rendőrök autóvezetői képességeit.
Főként a defenzív – vagyis a megelőző jellegű – vezetés terén kellene elmélyíteni a tudásukat. Ez főleg a fiatalabb, ezért kevesebb vezetési tapasztalattal rendelkező rendőrökre érvényes.
Így aztán megszületett a döntés: a járőrkocsikat vezető rendőröket beiratják vezetéstechnikai, illetve elméleti órákra is.
Az oktatás persze nem a hagyományos autós iskolákban zajlik majd, mert az mégiscsak égő lenne.
Ezért aztán a rendőrség ralipilótákat szerződtet majd oktatónak.
Már látjuk, hogy egy-két év múlva egyetlen renitens, gyorshajtó sofőrnek sem lesz esélye a romániai közutakon.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A Prahova és Dâmbovița megye vízellátása terén bekövetkezett krízis nyomán leállt a brazi-i erőmű működése. Az OMV-Petrom létesítménye fedezi Románia energiaellátásának tíz százalékát.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.

Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.

Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.