A zarándokvonattal több mint ezren mennek majd a pünkösdi búcsúba.
Jövőre is elindul a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba. A zarándokvonat 2018. május 18-án indul és 21-én, pünkösdhétfőn érkezik vissza a magyar fővárosba – közölték a szervezők szerdán Budapesten.
A négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.
Mező Tibor, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz az előző évekhez hasonlóan Szombathelyről indul, és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével péntek hajnalban érkezik Budapestre.
A Keleti pályaudvarról a Székely Gyorssal egy, 16 kocsiból álló szerelvényként indul tovább Erdélybe. Az „össznemzeti zarándokvonatot” a Szent István király tiszteletére feldíszített mozdony húzza majd.
A zarándokokat felcsíki és alcsíki falvakban, székely családoknál szállásolják el – tette hozzá.
Mező Tibor elmondta: a zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak.
Ezt követően a Csíksomlyó Expressz zarándokai Madéfalvára mennek, ahol megemlékezést tartanak az 1764-es madéfalvi veszedelem áldozataink emlékművénél, majd részt vesznek a madéfalvi „pünkösdi forgatagon”.
A zarándokok másik csoportja, a Székely Gyors utasai az ezeréves határról Csíkszentsimonba utaznak, ahol felkeresik Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonát.
Frigyesy Ágnes, Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványának segítője elmondta: a gyermekotthonba érkező 500 zarándokot Böjte Csaba fogadja majd. A zarándokok átadják a vonaton a ferences szerzetes otthonai javára gyűjtött adományokat, részt vesznek a gyermekotthon pünkösdi királyválasztásán és a településen működő Csíki Sörgyár sörbemutatóján.
Az este Dévai nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes koncertjével zárul.
Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: a 16 kocsiból álló zarándokvonat 1100 utast tud szállítani. A vonaton lesz hangosítás és két büfékocsi.
Kitért arra: 2018-ra tízezernél több lesz azok száma, akik az évek során a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz zarándokvonattal utaztak a csíksomlyói búcsúba.
A zarándoklat fővédnöke Böjte Csaba.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.