Akkor alakul meg a katonai szövetség romániai nemzetközi dandárja.
Jövő márciusban vagy áprilisban alakulhat meg a NATO romániai nemzetközi dandárja, amelynek létrehozásáról az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén döntöttek – közölte a katonai vezetők javaslatát ismertetve kedden Klaus Iohannis államfő kedden, a legfelső védelmi tanács (CSAT) ülése után.
A NATO döntéshozatali szerve Oroszországtól tartó tagállamai kezdeményezésére július 8-án a szövetség keleti és déli szárnyának megerősítéséről döntött: négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, Romániában pedig egy nemzetközi összetételű dandárt hoznak létre.
Iohannis szerint a romániai NATO-dandárba Lengyelország egy századot, Bulgária pedig 400 katonát küld, és további hat tagállam jelezte részvételi szándékát anélkül, hogy felajánlását pontosította volna.
Az elnök úgy értékelte: Románia minden célkitűzését elérte a varsói NATO-csúcson. Ezek közé sorolta az ország területén NATO-parancsnokság alatt létrehozandó – főleg román katonákból álló – nemzetközi dandárt, valamint azt, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer Romániába telepített, előzetes operatív készültséget elért elemei a NATO európai védelmi struktúrájának részévé váltak. Iohannis szerint Romániának az is kiemelten fontos, hogy a Fekete-tengert a Balti-tengerhez és az Északi-tengerhez hasonlóan „stratégiai fontosságú térségnek” nyilvánította a védelmi szövetség.
Románia egy úgynevezett „Fekete-tengeri kezdeményezést” akart elfogadtatni szövetségeseivel, amely – ha nem is egy NATO-flotta megalakítását, legalább – a fekete-tengeri NATO-országok haditengerészetének közös gyakorlatozását jelentené. Varsóban az erről szóló döntést a védelmi miniszterek őszi értekezletéig elnapolták.
A CSAT a törökországi puccskísérlet nyomán kialakult helyzetet is megvitatta.
„Románia NATO-országként egyaránt érdekelt a térség stabilitásában és a demokratikus jogállamiság érvényesülésében” – jelentette ki Iohannis, hozzátéve: Törökország továbbra is stratégiai szövetségese Romániának és nélkülözhetetlen szövetségese a NATO-ban, ugyanakkor a térség stabilitása szempontjából életbevágó, hogy Törökország a közös európai, euro-atlanti értékek elkötelezett híve maradjon, tiszteletben tartsa a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság követelményeit.
A nemzetbiztonsági testület úgy értékelte, hogy Romániának nincs oka a terrorkészültségi szintet a jelenlegi második, „elővigyázatos” fokozatról magasabbra emelni – mondta az államfő.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.