// 2024. október 2., szerda // Petra
munkavállaló

Jön a támogatott lakbér állás miatt elköltözőknek

Azok a munkanélküliek igényelhetik, akik lakhelyüktől több mint 50 km-re költöznek dolgozni.

Elfogadta csütörtökön a kormány Az első albérlet elnevezésű program alkalmazási módszertanát, amely szerint támogatás jár azoknak a regisztrált munkanélkülieknek, akik jelenlegi lakhelyüktől több mint 50 kilométerre elköltöznek azért, hogy munkát vállaljanak. 
 
A támogatást igénylés alapján biztosítja az állam, és havonta folyósítják. Maximum 36 hónapig fedezik a lakhatási költségek 75 százalékát, a támogatás összege azonban nem haladhatja meg a 900 lejt – mondta a kormány szóvivője, Alina Petrescu. Az idézett forrás szerint a támogatás azoknak jár, akik legalább 12 hónapra vállalnak munkát. 
 
A kormányszóvivő szerint az érintettek a munkába állást követő 60 napon belül igényelhetik a támogatást a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökségnél olyan dokumentumokkal, amelyek azt bizonyítják, hogy megfelelnek a program kitételeinek. 
 
„Még egy fontos pontosítás, amelyet a munkaügyi miniszter is hangsúlyozott a kormányülés elején: azok a személyek is igényelhetik a támogatást, akik januártól mostanáig álltak munkába, vagyis amióta elfogadták a 2017/6-os számú sürgősségi kormányrendeletet” – tette hozzá Petrescu. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro