Vagyis: amíg a gyerekek játszanak a gyalui várkertben, a szülők élvezik a fesztivált. Együtt, vagy külön-külön. Mert ennyi lazaság azért belefér.
Két hónap sincs már hátra, és felbúgnak a 3. Várkert Fesztivál motorjai. Egész pontosan: a Kolozsvártól egy ugrásra levő Gyaluban magasodó várkastély kertjében zajló buli idén június 15. és 17. között zajlik majd.
A szervezők – a Kincses Kolozsvár Egyesület és a Traditio Transylvania Alapítvány – meg is tartották az esemény beharangozóját. Jelen voltak és beharangoztak: Gergely Balázs főszervező és Sánta Levente projektmenedzser.

Gergely Balázs és Sánta Levente beharangozás közben
Ami a legfontosabb, már csak azért is, mert ezt hallottuk a legtöbbször: a Várkert Fesztivál családias hangulatú, családbarát, gyerekbarát, továbbá családcentrikus. Tehát kedves családok, figyelő szemeiteket tessék Gyalura vetni június közepén, mert ez a fesztivál elsősorban nektek szól. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy akinek történetesen nincs családja, nem találja meg magának a megfelelő programot a lassan bejáratottnak nevezhető kínálatban.
Egy másik fontos dolog, amit nem árt ismételgetni: a helyszín egyre szebb lesz. 2017-ben ugyanis a Traditio Transylvanica Alapítvány 20 millió lejes uniós támogatást nyert, amelyből bő három év alatt teljes körű felújítást hajtanak végre az ingatlanon. És utána megnyitja kapuit a megálmodott kulturális központ.
És akkor vissza az idei fesztiválra: három napig áll majd a bál a történelmi várkertben. Lesz ott minden, ami kicsiknek-nagyoknak szíve csücske, mese, játék, kézművesség, tánc, zene, irodalom, kultúra, sport, történelem, és persze minden, mi szem-szájnak ingere. A részletes programot itt lehet majd megnézni, amikor felkerül.
Ami a zenei kínálatot illeti: tavaly hat zenekar jött el Gyaluba, idén 12, ami önmagáért beszél. Péntek este a Budapest Bárral indul a vár-kertiparti. Szombaton az Edina Kvartett, a Noémo, a Bordó Sárkány, a 100 Folk Celsius zenél napközben, este pedig Földes László Hobo lép fel vadiúj Bob Dylan-anyagával (Lassú vonat, 2018), no meg a Bohemian Betyars.
Hobo és Dylan találkozása lezajlik az idei Várkert Fesztiválon is
Vasárnap pedig lesz Musica Historica, Kaláka, Tokos Zenekar, Szeder (nem a gyümölcs), záróbandaként pedig a nemzetközi felállású Braindogs zenekar fogja tolni, méghozzá Tom Waits repertoárját (nem magyarul).
A programsátrak (talán a gyereksátor kivételével) idén nyitottak lesznek, hogy a nagyérdemű ne érezze magát a négy fal közé rekesztve. A színpadok pedig történelmi neveket kaptak: Lorántffy Zsuzsanna színpad, Rákóczi színpad, Bánffy-kert, Római-terasz.
Más újdonság: most már nem muszáj hazajönni egy-egy átszórakozott este után. A várkertben ugyan továbbra sem lehet aludni, de a szervezők lefoglaltak néhány száz helyet a fesztiválhelyszíntől másfél-két kilométerre levő gyalui Eldorado kempingben, ahol szervezett körülmények között alhat az, akinek nem akaródzik hazautazni.
Sörösök, figyelem! Idén a Várkert Fesztiválon csak magyar kézműves söröket lehet majd venni-inni. És még mielőtt bárki is megijedne, hogy juj, ez drága lesz: a legolcsóbb magyar várkerti kézműves sör hat lejbe kerül. Szóval olcsó.
Na és akkor a jegyek. Május 10-étől indulhat a jegyvadászat, akkor jelennek meg a „korai madár” jegyek a bilete.ro oldalon. Egy napra 20 lej, három napra 35 lej. A korai madarakra június 11-ig lehet lőni. Utána ugranak egyet a számok fölfele: a napijegy 30 lejbe, a három napi 50 lejbe kerül majd. A jegyeket offline is meg lehet majd venni, a Bulgakov, illetve Rhédey kávéházakban, no meg a helyszínen. Ja, 14 év alatt a belépés továbbra is ingyenes.
Az utaztatás javításán keményen dolgoznak a szervezők. Több buszjáratot terveznek, hogy ne legyenek fennakadások. A menetrendet körülbelül két héttel a feszt előtt közlik.
És akkor nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy guggolva is kibírjuk a hátralevő alig két hónapot, hogy egy jót lazíthassunk a Várkert Fesztiválon! Tessék nézni, tavaly is milyen klassz volt:
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.