// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Jól beolvasott a kormánynak a kisebbségek napjára írt üzenetében Iohannis

// HIRDETÉS

Felelős politikus nem tesz ilyet! – szólt az intelem.

A legérzékenyebb ponton vágott vissza Klaus Iohannis a kormánynak és a PSD-s parlamenti képviselőknek az őt korábban ért rágalmakra, sértésekre. Az államfő a kisebbségek napjára írt beszédében olvasott be nekik.

Miközben a felelős politikusoknak hathatósan fel kell lépni a kisebbségeket érintő diszkrimináció ellen, a kormány és a PSD parlamenti képviselői „valóságos rágalmazó hadjáratot” folytattak az egyik romániai kisebbség ellen, emlékeztetett a szász származású politikus.

Ez egy „veszélyes” folyamat, mely ellen fel kell lépni, indítványozta.

Az üzenetet Iohannis nem személyesen olvasta fel, Sergiu Nistor államfői tanácsos tolmácsolta a Cotroceni-múzeumban tartott eseményen. A minden évben december 18-án ünnepelt nemzeti kisebbségek napjára írt üzenetben az államelnök sok szépet és jót mond a kisebbségekről. Például azt, hogy együtt építették a román többséggel az 1989-es forradalom utáni demokratikus Romániát.

Románia parlamentje elkötelezte magát a kisebbségi jogok védelme mellett, frissítette fel a PSD-s politikusok memóriáját Iohannis. És azáltal, hogy a kisebbségek képviselői részt vesznek ennek munkájában, Románia bebizonyítja, hogy nemcsak társadalmi, gazdasági és kulturális, hanem politikai szempontból is gyümölcsözteti nemzeti sokszínűségét.

Ebből a szép háttérképből kirínak a „rágalmazó kampányok”, melyeket az államfő véleménye szerint a kormány nemcsak, hogy nem ítélt el eléggé, de nem is határolódott el az elkövetőktől. Pedig

a „gyűlölet és a becsületsértés diskurzusát nem lehet elbagatellizálni, és nem élvezhet felmentést”,

hangsúlyozta. Járható útként az etnikumközi párbeszédet, a toleranciát, a másság tiszteletét, a sovinizmus és a xenofóbia elítélését jelölte meg. Romániának újra el kellene köteleznie magát ezen út mellett, ehhez pedig a kisebbségek napja jó alkalom. „A gyerekeink jövője múlik ezen a szüleik és nagyszüleik országában” – zárult az üzenet.

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy Klaus Johannis a magyar kisebbségre gondolhatott, előrevetítjük: sokkal valószínűbb, hogy az államfő a személye és a szász kisebbség ellen irányult PSD-s hadjáratra célzott. És kihasználta az alkalmat, hogy visszavágjon politikai ellenfeleinek.

Több kormánypárti politikus alpári módon próbálta lejáratni:

Liviu Pop korábbi oktatási miniszter „náci szervezetnek” titulálta a Romániai Német Demokrata Fórumot, majd a Facebook-on csótányokhoz hasonlította Románia több szövetségesét, többek között Németországot. Darius Vâlcov, Viorica Dăncilă miniszterelnök tanácsosa ennél is mélyebbre süllyedt és közösségi oldalán Hitlerként ábrázolta az államfőt.

A PSD-s támadások az Európa Tanács parlamenti közgyűlése több tagjának is feltűntek, a különböző nemzetiségű politikusok levélben kérték a közgyűlést, hogy vizsgálja ki ezeket. Így még az is megtörténhet, hogy épp a kormánypárt hívja fel a nemzetközi szervek figyelmét arra, mennyire nincs rendjén a hazai kisebbségek helyzete.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro