// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
EMNP

Johannist támogatja az SZNT elnöke

Izsák Balázs elmagyarázta, hogy miért támogatta az EMNP jelöltjét az első fordulóban és miért döntött úgy, hogy Klaus Johannis mellett foglal állást a második körben.

Úgy vélekedett, vissza kell állítani a normalitást Románia és Magyarország kapcsolatában, amilyen Victor Ponta kormányra lépése előtt volt. Erre egy olyan hatalmi konstellációt tart alkalmasnak, mint amilyen Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök és csapata volt. Victor Ponta színre lépésével romlott meg Magyarország és Románia viszonya, lehetetlenedett el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának ügye, majd

Románia belépett az RMDSZ és az SZNT ellen a luxemburgi perbe.

Ezért döntött úgy, hogy Johannist támogatja – annak ellenére, hogy az ACL jelöltje elutasította Székelyföld autonómiáját.

A szerdai sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a kampány során sok támadás érte, amiért Szilágyi Zsolt mellé állt. Ezzel szerinte az SZNT tekintélyét akarták csorbítani, amelyet a március 10-ei Székely Szabadság Napjával és a tavalyi Székelyek Nagy Menetelésével szerzett. Azért támogatta az EMNP jelöltjét,

mert csak ő vállalta fel, hogy képviseli az SZNT autonómiatervezetét.

Biró Zsolt MPP-elnök kijelentésére – miszerint az SZNT autonómiatervezetét alig több mint 50 ezren támogatták, ennyien szavaztak ugyanis Szilágyi Zsoltra – reagálva elmondta: az SZNT nem számolgat, hanem mozgósít.  

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro