// 2024. október 5., szombat // Aurél
Bajban ismerszik meg

Jó tudni: ezek a jogok illetik meg a Romániába érkező ukrajnai menekülteket

Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

Egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, munkavállaláshoz egyaránt joguk van azoknak a külföldi állampolgároknak, akik menekültként érkeznek Romániába, sőt lakbér-támogatást is kaphatnak. Fontos azonban, hogy a segítségért folyamodó személy kapja meg a menekültstátuszt – ebben az esetben szinte ugyanolyan jogokkal rendelkezik az ország területén, mint bármelyik más lakos, leszámítva a szavazathoz és a köztisztség betöltéséhez való jogot. Az országos menekültügyi tanácstól származó információk szerint a menekültek a menekültstátusz kérvényezése után három hónappal már törvényesen vállalhatnak munkát. Jelenleg is érvényes az ukrán-orosz fegyveres konfliktus előtti szabály, miszerint az ukrán állampolgárok érvényes utazási okmánnyal 90 napig tartózkodhatnak az országban. A határátlépéshez tehát szükséges egy személyi igazolvány vagy útlevél, ez alól csak abban az esetben tekintenek el,

ha az illető még a határnál nemzetközi védelemhez folyamodik.

A menekültügyi eljárást a polgári lakosság háború idején való védelméről szóló genfi egyezményeknek megfelelően bonyolítják le. A határőrök menekültstátusz igénylése esetén értesítik a bevándorlási hivatalt, és amíg a folyamat tart, a menekültközpontokba vagy az ideiglenes menekülttáborokba szállítják a kérvényezőt. Egy 2006-ban módosított törvény meghatározza, hogy milyen jogok és kötelezettségek vonatkoznak a menekültekre. Kérhetnek anyagi támogatást (ez legfeljebb 450 lej lehet), és joguk van a menekültközpontok ellátását igénybe venni. A bevándorlási hivatal mindegyik menekülttel elbeszélget a nemzetközi védelemre irányuló kérés elbírálásához. A menekültstátusz megszerzése mellett lehetőség van úgynevezett kiegészítő védelmi jogállás kéréséhez is.

Az integrációs program teljesítése után lakbértámogatást kérhetnek a bevándorlási hivataltól,

mely a rendelkezésre álló pénzügyi keretnek megfelelően akár a lakbér 50 százalékát is kifizetheti. A román állam egy évig havi 540 lej vissza nem térítendő támogatást ítélhet meg a jövedelem nélküli, önellátásra képtelen menekülteknek. Fontos tudni, hogy a menekültközpontokat elsősorban azoknak tartják fenn, akik kérték a román állam védelmét, tehát még nem rendelkeznek nemzetközi védelemmel, kiegészítő védelmi jogállással, menekültstátusszal, de folyamatban van. A menedékjogot már megszerző személyeknek csak annak függvényében tudnak helyet biztosítani, hogy mennyire telítettek a központok.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro