// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Jó hír az időseknek: számukra is elérhetővé válik az AstraZeneca vakcinája

// HIRDETÉS

A harmadik járványhullám küszöbén Románia minden szinten rákapcsol az oltásra.

Nem nézi ölbe tett kézzel a járványszámok napok óta tartó, folyamatos növekedését a román kormány: a belengetett korlátozások mellett maximális fordulatszámra pörgeti az oltási programját.

Egyrészt egyes településeken, ahol nagyon magas a fertőzöttségi arány, zöld utat engedtek az oltási kampány harmadik fázisának, persze csak akkor, ha van elég vakcina, de nincs akit beoltani az első két szakaszban érintettek közül. A harmadik fázis egyébként áprilisban indult volna, de egyelőre van elegendő oltóanyag, ezért nem húzzák már az időt.

Másrészt, az idősek számára is elérhetővé teszik az AstraZeneca oltását, miután az egészségügyi minisztérium szakértői csoportja úgy ítélte meg, hogy semmilyen veszélyt nem jelent rájuk nézve, és hatásosságáról is meggyőződtek. A korhatári korlátozást óvatosságból vezette be Románia – és több EU-s tagállam –, mert eleinte az Európai Gyógyszerügynökség csak 65 év alattiak számára akarta engedélyezni. Bár ez végül nem így történt, az ellentmondásos javaslatok miatt a kormányok fenntartásokkal kezelték az Egyesült Királyságban kifejlesztett vakcinát.

Szűk pátriánkban 18 és 55 év közöttiek számára tették elérhetővé, ezt írja felül a szakhatóság legújabb döntése figyelembe véve a legújabb kutatásokat, más tagállamok hasonló döntését és az Egészségügyi Világszervezet ajánlását. Tehát ezentúl bárki megkaphatja az oltást a felnőtt lakosság tagjai közül.

Az oltási kampány felpörgetését Florin Cîţu kormányfő mellett Raed Arafat államtitkár is fontosnak tartja, aki ezzel kapcsolatosan arra figyelmeztetett, hogy a gyorsan terjedő új vírustörzsek megjelenése az immunizálási folyamatot is érinti. Emlékeztetett, hogy a vakcinák nem nyújtanak azonnali védelmet, hatásukat az emlékeztető oltás után néhány nappal kezdik kifejteni. A vírus sokat változott az elmúlt egy évben, gyors terjedését csak gyors, határozott döntésekkel és az oltási kampány felpörgetésével lehet megállítani. Amennyiben most rákapcsolnak az oltásra, mintegy két-három héten belül komoly hatást lehet elérni – fogalmazott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Krónika

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro