// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Jó, ha tudja: ha megkapta az oltást, óriási mértékben csökken az esély, hogy kórházba kerüljön

// HIRDETÉS

Az oltási kampány koordinátora azt is elmondta, mennyivel.

Hiába terjed Európa-, illetve világszerte a koronavírus indiai eredetű, delta variánsa, amely jóval fertőzőbb az eddigieknél, és hiába hajtogatják az egészségügyi szakemberek, hogy az eltások jelentik az egyedüli hatékony védekezést a járvány ellen, Romániában rengetegen még mindig nem fogták fel, milyen fontos, hogy felvegyék az oltást.

Ezt bizonyítja az is, hogy csak két hónapos késéssel, a hétvégén sikerült elérni az ötmillió beoltottat.

Pedig az új variáns terjedésével egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve azok, akik nem oltatták be magukat, hiszen őket

gyakorlatilag semmi sem védi a súlyos lefolyású fertőzéstől.

Erre figyelmeztetett most ismét Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampány koordinátora, aki elmondta: a delta variáns azért is sokkal fertőzőbb, mert a fertőzöttek szervezetében a vírus mennyisége akár az ezerszerese is lehet az eredeti variánshoz képest.

Ezért egy fertőzött kilenc embernek is tovább adhatja a vírust.

Ráadásul az mRNS típusú vakcinák is kisebb védelmet nyújtanak ellene.

Azonban ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem kell kérni az oltást.

Gheorghiţă elmondta:

aki beoltatta magát, annak huszonötször kisebb az esélye arra, hogy kórházba kerüljön, ha mégis elkapná a vírust.

A vakcinák emellett az ellen is 70 és 88 százalék közötti arányban védenek, hogy megjelenjenek a fertőzés tünetei azoknál, akik elkapták a vírust.

Úgyhogy talán ideje lenne végre az egészségügyi szakemberekre hallgatni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.