Lassan az újabb járványhullámból is kilábalunk.
Egyre biztatóbbak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos napi adatok, a jelek szerint lassan tényleg sikerül kilábalni az omikron vírusvariáns okozta ötödik hullámból. A vasárnapi számok szerint 11 967 új fertőzöttet találtak egy nap alatt, ami jókora esés a szombati 18 751-hez képest. Múlt vasárnap egyébként 16 108 új fertőzöttről érkezett jelentés. A halottak száma is csökkent, már nem éri el a százat: az elmúlt 24 órában 80-an haltak bele a koronavírus-fertőzésbe, egy további halott esetében pedig mostanra derült ki, hogy ő is a koronavírus-fertőzés szövődményeibe halt bele. A halálos áldozatok közül 66-an oltatlanok voltak. Jó hír, hogy a gyógyultak száma jócskán megnőtt: 24 óra alatt 20 068 személyt nyilvánítottak gyógyulttá. Több fertőzöttet kell viszont a kórházak covid-osztályain kezelni: 10 586-ot, ami 308-cal több, mint előző nap. Az intenzív osztályokon viszont 1141-en voltak, ez 28-cal kevesebb az előző napinál. A járvány gyors visszavonulása az illetékesek szerint az elmúlt két év legkomolyabb lazításait hozhatja el: az ígéretek szerint február 15-e után a kormány összeülhet, hogy az első enyhítésekről döntsön, amelyek többek között a kültéri maszkviselés eltörlését is magukkal hozhatják. Áprilistól akár a közel két éve folyamatosan meghosszabbított veszélyhelyzetnek is búcsút mondhatunk, vagyis a normalitás szinte teljesen visszatér – amint arról beszámoltunk, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint a veszélyhelyzet feloldása egyúttal azzal is jár, hogy még a beltéri maszkviselés is csupán ajánlott lesz, nem kötelező.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.