// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Jean-Claude Juncker megtapsikolta a nagy román egyesülést (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Azt mondta, hogy Erdély és Románia egyesülése igazán nagy történelmi pillanat volt Európa számára. Is.

Ugye, a minap Klaus Iohannis román elnök elment az Európai Parlamentbe, ahol biztosított mindenkit afelől, hogy Románia márpedig körömszakadtáig kitart az európai (uniós) értékek mellett.

Ennél aztán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sem akarta alább adni, és meleg hangon üdvözölte Iohannis elnököt, Romániát, és egyáltalán. És a meleg hangú üdvözlő beszéd során mondott mindenfélét, hogy jaj, de jó lenne, ha Románia csatlakozhatna már a Schengen-övezethez, meg jaj, de jó lenne, ha román vezetés betartaná a jogállami elveket.

És mondott egy ilyet is:

„December elsején Románia a nagy egyesülést ünnepli, ahogy azt román barátaink mondani szokták. Szeretném elmondani (Iohannis – a szerk.) elnök úrnak, hogy persze, ez egy román ünnep, de ugyanakkor európai is. Mert minden, ami Romániát érinti, Európát is érinti. Minden, ami Romániához tartozik, nem idegen Európától sem. Azon a napon tehát együtt fogunk megünnepelni egy nagy történelmi pillanatot, amely Romániának és Európának is fontos.”

Na, hát akkor ezen el lehet rágódni. Vajon mit is akart ezzel mondani a derék luxemburgi? Töprengés közben tessék, meg lehet nézni Juncker mester idevágó mondókáját, 1 perc 10 másodpercnél kezdődik. A fenti idézet a dicshimnusz hű magyar fordítása:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro