// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Járványhelyzet: a hét közepére ismét nőni kezdett a napi fertőzöttek száma (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Újabban egy nap mérséklődés után egy nap növekedés következik: 362 új esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában. Rekordszámú tesztet végeztek el.

Frissítés:

Szerda délutánra 685-re emelkedett a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma Romániában, közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A rossz hírek ezúttal Hunyad, Beszterce-Naszód, Vâlcea, Galac, Suceava és Neamț megyéből érkeztek. A Neamț megyei áldozat egy 52 éves asszisztensnő, aki otthonában hunyt el.

Ahogyan több illetékestől is elhangzott, még nem beszélhetünk a járvány tetőzéséről Romániában, egyik nap több új eset van, másik nap kevesebb, majd ismét több. Ez az ingadozás figyelhető meg a legfrissebb adatokban is, hiszen ismét növekedésnek indult a járványgörbe: az elmúlt 24 órában 362 új esetet regisztráltak (kedden ez a szám 277, hétfőn 303, vasárnap 401 volt).

A járvány kezdete óta 11 978 személyről derült ki, hogy fertőzött, ebből 3 569-en gyógyultak meg (a tegnapi szám 3 404 volt) és 675-en életüket vesztették (tegnap 650 halottnál tartottunk).

Intenzív terápiás osztályon 247 beteget ápolnak. A hatósági karanténban 12 042, otthoniban 22 690 személy tartózkodik. Országosan mindeddig 166 993 tesztet végeztek el, ami – ha nem elírás – jócskán meghaladja a tegnapi 150 309-et. A magas mintavételi szám annak is betudható, hogy a tegnap 13 óra után elkészült tesztek eredményeit is ide számították.

Külföldön 2 205 román állampolgár fertőződött koronavírussal, 88 személy számára végzetes volt.

A megyei adatokat itt böngészhetik az olvasók.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro