// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Izsák Balázs örül, és már a következő székely szabadság-napi felvonulást tervezi

// HIRDETÉS

Hiszen immár jogerősen kimondta a bíróság, hogy nem lehetett betiltani a rendezvényt.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke számított arra, hogy jogerősen pert nyernek a székely szabadság napján, március 10-én tartott marosvásárhelyi demonstráció szervezői Dorin Florea polgármesterrel szemben. A táblabíróság megállapította, hogy az elöljáró nem tilthatta volna be az SZNT által meghirdetett felvonulást.

Izsák Balázs az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azt mondta, hogy ez a döntés felel meg a törvény szellemének, a demokratikus elveknek, és ennek alapján kezdik el hamarosan szervezni 2017-re a székely szabadság napját.

Az SZNT elnöke a zászlóhasználatról is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy Románia kettős mércét alkalmaz: másként ítéli meg a többség és a kisebbség nemzeti jelképeit. Holott a megkülönböztetés tilalma a nemzetközi jog általánosan elfogadott normája - hangsúlyozta.

Izsák Balázs szerint a székely lobogó kifejezi a székely nemzeti közösség egységét. A zászló nemcsak az önazonosságot szimbolizálja, hanem az autonómiára törekvést is - fűzte hozzá, megjegyezve: a román központi hatalom képviselői az elmúlt tizenkét évben rengeteg intézkedést hoztak a lobogó ellen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro