// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Itt az alkalom, hogy újra legyen tengeri kikötője a magyaroknak

// HIRDETÉS

A horvát állam eladja a rijekai kikötő tulajdonosi csomagjának egy részét.

A horvát állam megszűnik a Rijekai Kikötő Rt. legnagyobb tulajdonosának lenni, és a 37 százalékos részvénycsomagjából 25 százalékot tart meg, a többit felajánlja megvásárlásra – írta a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap hétfőn.

A tervek szerint a részvényeket nyilvános pályázat útján, kötelező érvényű ajánlattal lehet megvásárolni, mégpedig részvényenként 48 kunáért (mintegy 30 lej), ami 76 milliárd kuna bevételt hoz az államnak.

A második legnagyobb részvényes a rijekai, azaz fiumei kikötőben a horvát állam mellett sajnos nem valamely magyar cég, hanem az OT Logistic lengyel vállalat, és várhatóan a legesélyesebb az állami részvények megvásárlására – olvasható a lapban. Az OT Logistic jelenleg a részvények 20,81 százalékát birtokolja, a 11,75 százalékos állami részvénycsomag megvásárlásával pedig megerősítheti pozícióját.

A lengyel vállalat két évvel ezelőtt a feltőkésítés révén szerzett tulajdonjogot a rijekai kikötőben, addig a részvények 83 százaléka volt állami tuladonban. A lengyel vállalaton kívül a horvát nyugdíjalapok vásároltak még részvényeket. A lap értesülései szerint a lengyelek már akkor jelezték, hogy hosszútávon érdekeltek a rijekai kikötő-beruházásban és az Adriai tenger legerősebb kikötőjévé szeretnék fejleszteni.

Az újság úgy vélte: nem véletlen, hogy a részvények eladásáról azután tett bejelentést a horvát állam, hogy véget ért a közép-európai országok (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Észtország, Litvánia, Lettország, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia) varsói államfőinek csúcstalálkozója, a Három Tenger Kezdeményezés, amely az Európai Unió stratégiájával megegyező közös infrastrukturális fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt a Balti-, az Adriai és a Fekete-tenger térségében.

Eközben az Európai Bizottság is döntött arról, hogy 30 millió euróval támogatja a rijekai kikötő konténeres termináljának felújítását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?
Krónika

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro