// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Ismét kiállt a nép elé Marcel Vela belügyminiszter. Már nagyon vártuk

// HIRDETÉS

Összefoglaltuk, mi újat hozott a csütörtök este ismertetett katonai rendelet.

A korábban elrendelt intézkedésekhez képest sok újat nem hozott a csütörtökön délután ismertetett katonai rendelet. Marcel Vela belügyminiszter ezúttal nem is foglalkozott az ortodox egyházzal kötött megállapodással, hanem bejelentette:

  • a  pletykák ellenére továbbra is kéthetes hatósági karanténba küldik azokat, akik a „vörös övezetnek” nyilvánított országokból térnek haza (azon országokból, amelyekben a fertőzöttek száma meghaladja a tízezret);
  • nem igaz, hogy nincs hely a hazaérkezők számára: Románia továbbra is intézményesített karanténba tud helyezni több mint 13 ezer személyt, egyelőre szó sincs arról, hogy a külföldről érkezőket hazaküldjék;
  • újabb 14 napra felfüggesztik a Románia és Nagy-Britannia, Észak-Írország, Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Hollandia, Törökország, Irán, Olaszország, Franciaország és Németország közötti repülőjáratokat;
  • a zöldség- és gyümölcspiacok továbbra is nyitva maradnak, a működtetőknek azonban továbbra is szigorúan alkalmazniuk kell a hatályos óvintézkedéseket, ezek a létesítmények környékére is vonatkoznak; 
  • Románia úgy döntött, nem tiltja ezentúl a gabonafélék exportját, Vela szerint az állam már rendelkezik elegendő tartalékkal

A belügyminisztérium és az ortodox egyház közti (legújabb) megállapodásról itt írtunk részletesen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro