// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Cicc!

Ismerje meg Indirát és Adelinát, a Nagy Erdő két szégyenlős sztárját

Most csak fotókon csodálhatjuk meg a két fehér bengáli tigrist, de május elsejétől remélhetőleg élőben is, ha meglátogatjuk a marosvásárhelyi állatkertet.

Újdonságnak számít Marosvásárhelyen a fehér bengáli tigris, ezért is nagy érdeklődés övezte Indira és Adelina jövetelét az állatkertbe. A két fiatal példány a napokban érkezett a Somostető Nagy Erdejébe, és a tervek szerint amint lejár a költöztetés miatti karantén, május 1-jétől a nagyközönség is megcsodálhatja őket. Feltéve, ha legyőzik kezdeti szégyenlősségüket, és kimerészkednek az új otthonukból. Nem erőltetik a macskák akklimatizációját, amikor készen állnak bemutatkozni, akkor maguktól kijönnek majd a kültérre – hangzott el egy pénteki sajtótájékoztatón. A két fehér bengáli tigris egyébként Magyarországon, egy alföldi állatkertben született, eredeti élőhelyétől, Délkelet-Ázsiától távol. A 60-as évek óta működő marosvásárhelyi állatkert fokozatosan bővült az évek során, a fehér tigrisekkel egyszerre például pelikánokkal és Ara papagájokkal bővült a létszám. Az idei költségvetésből állítólag még nagyobb befektetésekre is fogja futni. Az állatkert hétköznaponként 9 és 18 óra között látogatható, a jegyekről és látnivalókról itt találhatnak információkat.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro