// 2026. november 4., szerda // Károly
Triton

Ismeretlen tárgy zuhant a magasból egy rollerező kisfiúra – hírmix

// HIRDETÉS

Bombariadó miatt egy időre felfüggesztették a hajóforgalmat a konstancai kikötőben. Válsághelyzetben csökkenthető a gázolaj jövedéki adója.

Ismeretlen tárgy zuhant a magasból egy rollerező kisfiúra

Rejtélyes incidens ügyében nyomoz két hónapja a Brăila megyei rendőrség, miután Comăneasca településen egy 12 éves kisfiú került kórházba azután, hogy a DN22-es jelzésű úton egy égből hulló, azonosítatlan tárgy fejen találta elektromos rollerezés közben.

A szokatlan eset még május 29-én délután történt, és igen, erről is van felvétel, amelyen jól látszik, amint a magasból nagy sebességgel érkező tárgy közvetlenül a gyermek fejének csapódik. A becsapódás erejétől a fiú azonnal az úttestre zuhant, és a súlyos koponyasérülés miatt több napig kórházban kellett ápolni.

// HIRDETÉS

Bár az állapota jelenleg stabil és nincs életveszélyben, a traumatikus ütés következtében átmeneti amnéziában szenved. Az orvosoknak és a hatóságoknak is azt mondta, hogy a zuhanás előtti pillanatokból semmire sem emlékszik, és ez a körülmény jelentősen megnehezíti a rendőrök dolgát a történtek pontos rekonstruálásában.

A helyszínelők addig is a tárgy természetét és lehetséges származási helyét igyekeznek azonosítani, a vizsgálatok jelenleg is gőzerővel folynak. A hatóságok gondatlanságból elkövetett testi sértés bűntette miatt indítottak büntetőeljárást az ügyben, hogy tisztázzák, pontosan milyen tárgy hullott alá az égből, és terhel-e valakit felelősség a nem hétköznapi incidensért.

Bombariadó miatt egy időre felfüggesztették a hajóforgalmat a konstancai kikötőben

Kiürítették szerdán a konstancai kikötő személyhajó-terminálját egy telefonos bombafenyegetés miatt. Adrian Picoiu, Konstanca megye prefektusa közölte, hogy 11 óra 26 perckor értesítette a Román Tengerészeti Hatóság (ANR) egyik alkalmazottja a 112-es segélyhívót, és arról számolt be, hogy az intézmény telefonrendszerére egy előre rögzített, román nyelvű hangüzenetet kaptak, amely szerint bombákat helyeztek el a kikötő személyhajó-termináljának térségében.

A legfrissebb fejlemények szerint az automata hangüzenetet mesterséges intelligencia segítségével hozták létre, a hívások pedig ukrán (+380) és lengyel (+48) előhívószámokról érkeztek. Hivatalos források a G4Media hírportálnak úgy nyilatkoztak, hogy az incidens a Románia elleni hibrid hadviselés része lehet.

Radu Miruță ügyvivő védelmi és közlekedési miniszter pontosította a korábbi információkat, és cáfolta, hogy a teljes kikötőt lezárták. A megelőző jellegű kiürítések kizárólag a fenyegetett zónára – az egyes kapu közelében található kikötői pályaudvarra és a tengerészeti hatóság székhelyére – korlátozódtak.

A kikötőben dolgozó alkalmazottak beszámolói szerint az érintett épületekből biztonsági óvintézkedésként kiküldték a dolgozókat az utcára, amíg a szakszolgálatok átvizsgálják a helyszínt. A tengeri és folyami hajók ki- és behajózási manővereit a biztonsági átvizsgálás idejére felfüggesztették, de az ellenőrzések után a munkálatok fokozatosan újraindulnak.

Adrian Picoiu prefektus is hangsúlyozta, hogy nem volt szükség a teljes kikötő kiürítésére, és nyugalomra intette a lakosságot.

Az elmúlt napok kifejezetten feszült biztonsági légkörében nem meglepő a bombariadó. Alig egy nappal a szerdai eset előtt, július 28-án élesítették a kikötő északi és déli hullámtörőinél a Triton elnevezésű autonóm drónészlelő rendszereket, amelyeket az amerikai gyártó, az Ocean Aero Inc. szakértői működtetnek.

A védelmi intézkedéseket azután szigorították meg, hogy június elején egy ukrán tengeri drón robbant fel a konstancai kikötő olajtermináljai közelében. Az ukrán hatóságok szerint a járművet az orosz elektronikus harcászati eszközök térítették el, a célpontja nem a román kikötő volt.

Ugyancsak szerda délelőtt, alig fél órával a bombafenyegetés előtt a védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Kígyó-sziget közelében. A borceai 86-os légibázisról két F–16-os vadászgép szállt fel, Tulcea megye lakossága pedig RO-ALERT riasztást kapott. A légi veszély 11:30-kor ért véget, miután a célpontok ukrán légtérben maradtak.

Ugyanakkor a román légierő F–16-os harci repülőgépei az elmúlt héten 48 óra alatt három, az ország légterét megsértő drónt semmisítettek meg: egyet Buzău megyében, egyet az ukrán határ közelében egy lakatlan területen, egyet pedig a Fekete-tenger felett Sulina térségében.

Válsághelyzetben csökkenthető a gázolaj jövedéki adója

A képviselőház szerdán 293 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadta azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes intézkedéssel csökkenti a gázolaj jövedéki adóját. A jogszabály Nicușor Dan államfőhöz kerül kihirdetésre, és a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően lép hatályba.

A legfontosabb rendelkezések között szerepel a gázolaj jövedéki adójának ideiglenes csökkentése, valamint a benzin és a gázolaj áfakulcsának 19 százalékra ra történő csökkentése a finomítás, valamint a nagy- és kiskereskedelem területén. Emellett a tervezet bevezet egy szolidaritási hozzájárulást, amelyet a nyersolaj és a Romániából kitermelt nyersolaj feldolgozásából származó energetikai termékek értékesítéséből származó bevételekre vetnek ki.

A törvény a gázolaj exportjára vonatkozó intézkedéseket is előír, amelyek a válsághelyzet kihirdetésének időtartama alatt csak a szakminisztérium hozzájárulásával valósíthatók meg. Ugyanakkor a gazdasági szereplők ideiglenesen csökkenthetik a piacra kerülő benzin bioüzemanyag-tartalmát a jelenlegi 8 százalékról legalább 2 százalékra.

Továbbá a gázolaj kivitele válsághelyzetben kizárólag a gazdasági minisztérium előzetes engedélyével lehetséges. Ezzel párhuzamosan a benzin kötelező bioüzemanyag-tartalmát a jelenlegi 8 százalékról legalább 2 százalékra csökkenthetik a finomítók. Emellett külön adóteherrel sújtják a Romániában kitermelt nyersolaj és az abból származó finomított energiatermékek értékesítéséből származó bevételeket.

A tervezet szerint a piaci szereplőknek minden hónapzárást követő 20 napon belül részletes jelentést kell küldeniük az árakról és a költségszerkezetükről a versenyhivatalnak, a pénzügyminisztériumnak, a fogyasztóvédelmi hatóságnak és az energiaügyi minisztériumnak. Amennyiben egy kereskedő a megengedett árrés-plafont több mint 5 százalékkal túllépi, a hatóságok a teljes válságidőszakra kiszámított túllépési érték duplájára büntethetik a céget.

A válsághelyzet a törvény hatálybalépésétől október 31-éig tart, amit a kormány három hónapos időszakokra meghosszabbíthat. A tervezet elfogadásakor már sehol nem lehetett Romániában 10 lejnél kevesebbért gázolajat tankolni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS