A miniszter megígérte, úgy pontosítják a törvény szövegét, hogy ne adjon lehetőséget a túlkapásokra.
Úgy tűnik, Klaus Iohannis mindenképpen el akarja veszíteni a magyar szavazóit: nem volt elég a ionopotchivanoc peeeszeeedézés, most még az emberekre (köztük a székely megyék lakosaira) veszélyt jelentő medvék eltávolítását lehetővé tévő törvényt sem volt hajlandó kihirdetni, ehelyett visszaküldte a parlamentbe egy kis pontosításra. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, a törvény egyik „fővédnöke” azonban sietett elmondani, hogy az államfő nem azt akarja, hogy egyáltalán ne legyen ilyen jogszabály, az említett részleteket pedig a parlament illetékes bizottságaiban haladéktalanul pontosítani fogják, hogy több kifogás ne merülhessen fel. A törvényt decemberben fogadták el, és ennek szövege lényegében megegyezik a tavaly nyáron elfogadott sürgősségi kormányrendelet szövegével, amely lehetőséget ad a veszélyes medvék elhajtása mellett azok elaltatására és áthelyezésére, illetve szükség esetén a kilövésükre is. Egyetlen, az RMDSZ által javasolt módosítás került bele a szövegbe, így a törvény már nemcsak a települések határain belül garázdálkodó, hanem a településeken kívüli területeken veszélyt jelentő nagyvadakra is vonatkozik. Iohannis kifogásai éppen ezzel a passzussal szemben merültek fel, szerinte ugyanis nincs pontosan szabályozva az eljárás, így az (a medvékkel szembeni) visszaélésekre adhat lehetőséget. Tánczos a Digi24 műsorában azt mondta, hogy az államfő nyilván tisztában van vele, hogy az emberi beavatkozás vészhelyzet esetén mindenképpen szükséges, a törvény kifogásolt részeit pedig úgy fogják módosítani, hogy 99,9%-ban elkerülhetők legyenek a túlkapások. Iohannisnak (ezt már nem a miniszter mondja) nyilván kellett tennie egy ilyen kört, hiszen a barnamedve védett faj, nálunk él a legnagyobb európai populációja, így meg kellett mutatni a zöld EU-tisztviselőknek, hogy nálunk a medvék is emberek (a székelyeknek meg ionopotchivanoc). A kormányrendelet júliusi elfogadása óta egyébként Tánczos szerint 6–7 medvét lőttek ki, mintegy 120 esetben hajtották el a veszélyes példányokat, pár tucat nagyvadat pedig áthelyeztek.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.