// 2026. május 3., vasárnap // Tímea, Irma

Iohannis nyünnyögött egy kicsit, belerúgott a PSD-be, s ment tovább (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Az államfő ismét emlékeztetett mindenkit arra, hogy járvány van, s hogy a legnagyobb ellenzéki párt rossz. Nagyon rossz.

Iohannis kedden picit kielemezte az elmúlt napok történéseit a kormány képviselőivel, majd utána tartott egy fölösleges sajtótájékoztatót arról, hogy a vírus velünk él, a járvány nem ért véget, sőt, krízis van.

Aztán gyorsan fel is tette a kampánylemezt: a magyarokat most nem volt kedve piszkálni, de azt természetesen nem hagyhatta ki, hogy odaszúrjon a „felelőtlen, az országnak mindig csak rosszat akaró” Szociáldemokrata Pártnak (PSD), amely „ismét politikai krízist akar generálni egy kormányellenes bizalmatlansági indítvánnyal”. A nyomatékosítás kedvéért azt is mondta, hogy a PSD arra biztatja az embereket, hogy hágják át a vészhelyzet idejére érvényes szabályokat.

Az államelnök közben megdorgálta azokat is, akik teljesen félreértették a lazításokat, de amúgy megtudtuk tőle, hogy mindent összevetve mégis jó úton haladunk, s reménykedjünk, hogy nem kell ismét bevezetni a szükségállapotot.

Ez persze attól függ, hogy a járványügyi számsorok mit mutatnak az elkövetkező napokban, hetekben.  Fel is szólította a hatóságokat, hogy legyenek sokkal határozottabbak a szabályok betartása érdekében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Székelyhon

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

// még több főtér.ro