// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Liviu Dragnea

Iohannis kiborult, az ellenzék háborog

Mert az ombudsman egyedül Dragnea kedvéért támadta meg az elítélteket kormányból kitiltó törvényt.

Felháborodott Klaus Iohannis államelnök a Nép Ügyvédjének lépése miatt, aki alkotmányossági kifogást emelt a kormány működését szabályozó, 2001/90-es törvény ellen – nyilatkozta csütörtökön Mădălina Dobrovolschi elnöki szóvivő. Az ombudsman mai közleménye szerint „a 2001/90-es törvény 2. cikkelye áthágja a hatalmi ágak közti egyensúlyra vonatkozó jogszabályt, ugyanakkor nem felel meg a kiszámíthatóság és az arányosság alkotmányos elvének”.
 

„Az államelnök felháborodott a Nép Ügyvédjének reggeli lépése miatt, 

amelynek egyetlen haszonélvezője van. Ugyanakkor az elnököt meglepte az a gyorsaság, ahogy a Nép Ügyvédje az új politikai többség hasznára szeretne lenni egy olyan eljárással, amely olyan jogerősen elítélt személyek jogait védi, akik vezetni szeretnének minket” – nyilatkozta Dobrovolschi a Cotroceni-palotában. 
 
A szóvivő hozzátette, a törvényt, amely kimondja, hogy olyan személyek lehetnek a kormány tagjai, akik esetében nem áll fenn összeférhetetlenség, és akiket nem ítéltek el jogerősen bűnvádi perben, 2001-ben fogadták el, amikor Románia a NATO-ba és az Európai Unióba való belépésén fáradozott. 
 
„16 év alatt soha, senki nem gondolta úgy, hogy ez az erkölcsi kitétel problémát jelentene a romániai politikai életben. 16 év alatt a Nép Ügyvédje, mindegy ki töltötte be ezt a tisztséget, nem gondolta úgy, hogy a törvény szövegezése emberi jogokat sértene, éppen ezért ebben a hosszú időszakban nem is támadta meg senki ezt a jogszabályt. Végeredményben mindenkinek az az érdeke, hogy feddhetetlen személyek irányítsák ezt a társadalmat” – mutatott rá a szóvivő. 
 
Dobrovolschi azt is elmondta, az Alkotmány szerint a Nép Ügyvédjének az a szerepe, hogy a magánszemélyek jogait és szabadságjogait védje. „Egy jogerősen elítélt személy igyekezete, hogy miniszterelnök lehessen, nem tartozik a Nép Ügyvédjének feladatai közé” – hangsúlyozta Dobrovolschi, aki szerint ezáltal „kinyílik a kapu, hogy jogerősen elítélt személyek vezessenek és töltsenek be magas tisztségeket az országban”. 
 

A Nép Ügyvédje úgy viselkedik, mintha Dragnea és a PSD ügyvédje lenne

– jelentette ki Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke. 
 
„Milyen ország az, ahol a Nép Ügyvédje egy párt jogerősen elítélt elnöke érdekében nyújt be alkotmányossági kifogást az Alkotmánybírósághoz? Sajnos Victor Ciorbea egyáltalán nem úgy viselkedik, mint a Nép Ügyvédje, hanem úgy, mintha a Szociáldemokrata Párt és Liviu Dragnea ügyvédje lenne. Emlékezzünk arra, hogy Victor Ciorbea makacsul elutasította, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon akkor, amikor az 55-ös rendelet lehetőséget teremtett a polgármestereknek arra, hogy pártot cseréljenek, és ezzel a PSD politikai érdekében zárójelbe tette a demokráciát. A PNL bízik abban, hogy az alkotmánybíróság a helyes döntést hozza” – mondta Turcan. 
 

Gyerekesnek minősítette Traian Băsescu,

a Népi Mozgalom Párt elnöke a Nép Ügyvédjének indoklását, amellyel alkotmányossági kifogást emelt, és úgy értékelte, hogy Victor Ciorbea „a Szociáldemokrata Párt (PSD) alárendeltje maradt”. 
 
„Az indoklás abszolút gyermekes, hiszen ugyanilyen előírás a bírókra és más személyekre is vonatkozik. Nyilvánvaló, hogy Victor Ciorbea a PSD alárendeltje maradt. (...) Nem fordult az Alkotmánybírósághoz azelőtt, hogy ezt a bábkormányt beiktassák, most meg abban reménykedik, hogy Valer Dorneanu (az Alkotmánybíróság elnöke) másképp vélekedik a kérdésről, mint 2001-ben, amikor a képviselőház elnökeként aláírta a törvényt” – nyilatkozta az ellenzéki pártot vezető Băsescu a parlamentben.
 

Nicușor Dan már tegnap kifakadt,

amikor még csak kiszivárgott, hogy mire készül az ombudsman. Az USR elnöke kiakadt azon, hogy a PSD normalitásnak nevezi többek között azt az eljárást, ahogy a Nép Ügyvédje egy jogerősen elítélt személyt segítene a kormányfői székbe.
 

Az aktivisták egyelőre petícióznak

Elképesztően felpörgött ma annak a petíciónak a népszerűsége, amelyet négy hónapja indítottak a romániai civil kampányportálon, a de-clic.ro-n Victor Ciorbea ombudsman lemondásáért. Akkor mindössze százan írták alá, majd négy hónapnyi szünet és Ciorbea ma reggeli akciója után, amellyel Dragnea kormányfői tisztségbe kerülését készítette elő, már több mint 12 ezren követelik a Nép Ügyvédjének leváltását. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.