// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Szárnyas halvadász

Indulhat a vadászat: Románia leszámol a halzabáló kárókatonákkal

Ha már annyira elszaporodtak, hogy úszómedencékben fürdőznek…

Emberi életre ugyan nem veszélyesek az egész kontinensen túlszaporodott kormoránok, azaz kárókatonák, de az akvakultúra-ágazatra annál inkább. Márpedig ha a gazdasági érdek ezt kívánja, akkor nem kérdéses, hogy szükség van egy törvényre, amely elintézi a szívós, tanulékony és nagyon sok halat megevő madarakat. Igaz, a törvényalkotási procedúra kicsit elhúzódott, de végül mégis összejött: Klaus Iohannis államfő pénteken hirdette ki a kormoránok vadászatát lehetővé tevő törvényt. Petre Daea volt mezőgazdasági miniszter pezsgőt bonthat, hiszen az ő szívügye volt – a juhok védelme mellett – a kormoránok irtása. Emlékezetes nyilatkozatokkal igyekezett felhívni a figyelmet a kormoránok okozta károkra. Például szerinte annyira túlszaporodtak, hogy az emberek úszómedencéiben fürdőznek. Azt is mondta, hogy puszta kézzel fojtaná meg a madarakat. Vehemenciájára természetesen van magyarázat: lánya egy halastavat működtet, és a kárókatonák nagy étvágya a családi bizniszbe is bekavart. Mindeddig 200 eurós büntetés járt a kormoránok vadászatáért, mostantól  szeptember és február között le lehető őket lőni. Az európai szintű problémával az Európai Parlament is foglalkozik, már 1995-ben megállapították, hogy a túlzott védettség miatt felborult az ökológiai egyensúly, majd 2008-ban ki is dolgoztak egy „kormoránállomány-kezelési tervet”. Romániának elfogyott a türelme, már nem várta ki, hogy európai szinten szülessen megoldás, és saját elképzelései szerint felveszi a harcot a kárókatonákkal.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro