// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Ilyen lehet a fal az amerikai-mexikói határon

// HIRDETÉS

Nem csupán magasnak és áthatolhatatlannak, de tetszetősnek is kell lennie.

Az amerikai kormányzat „tiszteletet parancsoló", magas és áthatolhatatlan falat szeretne az amerikai-mexikói határon.
A szövetségi kormányzat a hét végén nyilvánosságra hozta terveit arról, hogy milyen falat szeretne a Mexikóval közös határán, és megkezdte a versenytárgyalások feltételeinek kiírását is.

Elemzők szerint ez lesz az amerikai történelem egyik legnagyobb kormányzati építkezése. A leendő alvállalkozók számára közzétett tájékoztatás szerint a falnak 30 láb (körülbelül 9 és fél méter) magasnak kell lennie. Ezt a határvédelemért felelős szerv határozta meg, noha a kormányzati elképzelés szerint elegendő lenne 5 és fél méter magas fal is.

A nyilvánosságra hozott elképzelések szerint a falnak olyannak kell lennie, hogy ne lehessen sem felmászni, sem áthatolni rajta, sőt, még a legkifinomultanbb eszközökkel, akár horgonyos kampókkal se lehessen megmászni. Ezen kívül biztosítani kell, hogy a falat ne törhessék át és alatta se kúszhasson át senki. A falnak legalább harminc percen, de ideális esetben négy órán keresztül ütésállónak kell lennie, próbálkozzanak akár pörölykapáccsal, csákánnyal, feszítővassal, elemmel működő szerszámmal, vágóeszközökkel, acetilénes (égető) hegesztőpisztollyal vagy más kézi eszközzel megbontani. Az elvárások szerint a falnak „színben tetszetősnek" kell lennie, amerikai oldalon mindenképpen illeszkedve a környező tájba. 

A pályázati kiírás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy más tetszetősnek ítélt elképzelést, tervezetet is figyelembe vegyenek. Szóba került például, hogy legyen a falon olyan rész is, amely áttetsző, vagyis a határőrök követhetik, hogy a mexikói oldalon mi történik.

Az építkezésben részt venni kívánóknak két hét áll a rendelkezésükre, hogy előterjesszék ötleteiket, elképzeléseiket. A vállalkozó cégek kisebb, mintegy háromméteres falrészt is építenek bemutatásképpen, és a kormányzat végül ezek nyomán választja majd ki azt az egy vagy több vállalkozást, amellyel szerződik.

Donald Trump választási kampányának egyik fő ígérete volt a mexikói határon építendő fal, amelyet - ahol csak lehetséges - amerikai alapanyagokból építenének meg, és amelynek költségeit Washington Mexikóra terhelné.

A most nyilvánosságra hozott tervek a teljes költséget nem rögzítik, de becslések szerit 10-25 milliárdra rúg majd. A héten a kongresszusban előterjesztett költségvetési tervben a kormányzat egymilliárd dollárt kért rá a honatyáktól.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell
Krónika

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell

Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap