// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Így ülteti a fát Iohannis. (Ugyanott Ludovic Orban gumicsizmában!)

// HIRDETÉS

Maga az államfő indította el a gigaerdősítési programot.

Pufimellényt adtak az államfői hátra, nehogy megkapja a huzat és beálljon a dereka Klaus Iohannisnak, mert akkor hogy reprezentálja az országot a legmagasabb szinten, szóval szép zöld tollpihe-mellényt vett fel ő is és barátai, Ludovic Orban ügyvivő kormányfő és Costel Alexe ügyvivő környezetvédelmi miniszter is pénteken dél körül, amikor ünnepélyesen útjára indították az ország eddig talán legnagyobb erdősítési programját.

Na, jó, nem úgy kell elképzelni, hogy az állami vezérkar a vállára kapta a csákányt meg az összekötözött csemetéket és felcsapatta egy magas hegyre, amit valami lelketlen barom cége letarolt, miután lefizetett minden korrupt hivatalosságot (nagyjából mindenkit) a környezetében. De azért nem is a Cotroceni-palota mögött ültetgettek valami kókadék aranyesőágat a susnyásban, hanem a Piteşti felé vezető autópályán szépen elautóztak a Bukaresttől 80 kilométerre levő Ulieşti településre és ott, egy fatelepítésre kijelölt helyen ültették el a jövő vesszőit.

A környezetvédelmi minisztérium által indított erdősítési program egyébként igen dicséretes, talán még a Greta Thunberg tetszését is elnyerné. Arról van szó, hogy országszerte több mint 13 ezer (!!!) helyszínen több mint 50 millió (!!!) facsemetét ültetnek el, ezzel pedig létrehoznak 2500 teljesen új erdőt, kibővítenek 7000 meglévő fiatal erdőt és olyan jó ezer hektárnyi leromlott állapotú földterületet próbálnak helyrehozni, szintén faültetéssel, persze.

Nézzük hát, hogyan ülteti a fát az államfő, a miniszterelnök és a miniszter. Lehet követni a példájukat, országszerte rendeznek önkéntes faültetési akciókat, érdemes rászánni pár órát, mert hasznosabb, mint a Facebookon savazni a gazembereket, és mert tudjuk, látjuk, mennyire ráfér letarolt vidékeinkre a faügyi gondoskodás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro