// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Madárvész

Így néz ki, amikor a jól végzett munka Romániájában egy teljes gazdasági ágazat leáll

Vagyis: a kagylóhalászok jól végzik, illetve végeznék a dolgukat, csak az állam tojik a munkára.

Nyájas Olvasó, szereti ön a szívkagylót? Mármint megenni. Jelen sorok szerzője nem szereti, ám ez nem jelenti azt, hogy a hazai származású szívkagyló ne lenne a különböző terített asztalok kedvelt fogása. Ékes bizonyíték, hogy a vonatkozó statisztikák szerint az utóbbi három év során a szívkagylófogyasztás mértéke 30 százalékkal nőtt kies hazánkban és tavalyelőtt például 230 tonna szívkagylót halásztak. Illetve az volt, egészen 2020 januárjáig. De még mielőtt a kagylóvédők nekibuzdulnának: nem halt ki a hazai faj. A piacról viszont eltűnt. Kész. Román „márkájú” szívkagylót idén januártól sehol se vásárolhat a polgár, legyen ő egyszerű mezei vevő vagy ötcsillagos étteremtulaj. Hogy miért? A válasz véresen egyszerű. Egy illetékes állami szerv, az állategészségügyi hatóság tojt a munkára. Az történt, hogy az Európai Bizottság küldött egy levelet a mioritikus állategészségügynek, miszerint legyen oly jó és készítsen egy tanulmányt a Fekete-tenger vízminőségéről (a szívkagyló ugyanis ott fogható, illetve tenyészthető), aztán küldje már el a jelentést a megfelelő címre. Tette mindezt a tisztelt bizottság több évvel ezelőtt. És találja ki, nyájas Olvasó, vajon elvégezte-e az román állategészségügy a munkát? Eltalálta! Semmit. Viszont idén januárban szépen megjelent a román kagylóhalászoknál és bejelentette: kagylóstop van, bocs! (Ez a munka bezzeg mindig megy!) Na most, az éttermek és egyszerű vevők nyilván nem kerültek nagy bajba, hiszen van a kereskedők tartályaiban import szívkagyló elég. Viszont a szívkagylóhalászok seggre estek. Ugyanis: még ha ma reggel elkezdené a tisztelt állategészségügy a munkát, akkor is minimum fél évbe kerül a különböző vizsgálatok elvégzése és persze, a híres jelentés összeállítása. Oké, a halászok mehetnek vadásznak (hurrá!), de mi van a kagylófarmokkal? Hát, azokkal meg az van, hogy nincsenek. Egy volt Romániában, de azt ügyesen bezáratta az állategészségügyi igazgatóság! Ja, a szomszédos Bulgáriában 40 (!) szívkagylófarm szuperál remekül. Úgy lehet, az ottani állategészségügyesek ügyesebbek voltak. Ja, az állategészségügyi hatóság telefonjait a kutya se veszi fel. Biztos melegebb tengerekre mentek a jóemberek.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro