Hamarosan elérhetővé válik az utazást megkönnyítő dokumentum.
Lassan a végéhez ér a visszaszámlálás: július elsejétől, vagyis csütörtökről Romániában is elérhetővé válik a közös európai uniós védettségi igazolvány, amely arra szolgál, hogy megkönnyítse a külföldi utazást – vagyis sokak számára a nyaralást – a tagállamok polgárai számára.
Mivel a céldátum már látótávolságon belül van, a bukaresti hatóságok is rákészültek a rajtra, és már az is tudható, hogyan juthatunk hozzá az igazolványhoz.
Andrei Baciu egészségügyi államtitkár, az oltási kampány koordináló testület helyettes vezetője vasárnap este bejelentette: már létre is hozták azt a honlapot, ahonnan letölthető lesz az online dokumentum.
Ha tehát valaki szeretne hozzájutni, csak rá kell kattintania a certificat-covid.gov.ro honlapra.
A védettségre vonatkozó információkat egy QR-kód tartalmazza majd.
Ebben az oltottak esetében az oltás típusát és időpontját rögzítik, de azok is kaphatnak ilyen igazolást, akik igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, illetve fel tudnak mutatni egy 72 óránál nem régebbi negatív vírustesztet.
A honlapra belépve létre kell hozni egy fiókot, amelyen meg kell adni egy email-címet.
Erre küld el a rendszer egy linket, amely segítségével ellenőrzi a személyazonosságot.
A kért személyi adatok megadását követően a megadott linkről letölthető az igazolás.
Azok sem maradnak igazolás nélkül, akiknek nincs internet-hozzáférésük: nekik a háziorvos vagy a megyei tisztiorvosi szolgálat (DSP) segít megszerezni az igazolást, amelyet papír alapon kapnak meg.
Az EU illetékesei abban is megállapodtak, hogy egy hathetes átmeneti időszak is lesz, amelyben párhuzamosan elfogadják majd a hagyományos oltási igazolást is az uniós dokumentum mellett.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.