Ilyet otthon nem látnak.
Bár már vasárnap befejeződött Ferenc pápa történelmi látogatása, a román központi média még mindig nem tért magához a csodálkozásból. Több bukaresti lap, hírügynökség is a vezető hírek között taglalta, milyen példás rend uralkodott a pápalátogatás erdélyi helyszínein.
Hogy hiába gyűlt össze több tízezer zarándok a balázsfalvi Szabadság mezején, illetve a csíksomlyói nyeregben, egy gramm szemét nem maradt utánuk. Valamennyi szektort tisztán hagytak a zarándokok, mivel távozáskor magukkal vitték a szemetüket is!
Egyetlen papírfecnit, ételmaradékot, műanyagpalackot sem lehetett látni a több tízezer hívő látogatása után, számolt be az Alba 24. És videót is közölt arról, amint a görög katolikus egyház önkéntesei összeszedik a székeket a helyszínről. Szemetet hiába kerestek, nem találtak.
Nem volt ez másként a csíksomlyói nyeregben sem, erről már a ProTV brassói tudósítója írt egy Facebook-bejegyzésben. A televíziós újságíró ebben azon áradozik, hogy a székelyföldi Mária-kegyhelyen a több mint százezres tömeg ellenére minden úgy ment, mint a karikacsapás.
Külön kiemeli a zarándokok nyugalmát, kitartását, hogy a szakadó esőben is figyelmesen és odaadással követték a pápai szentmisét, énekelték az énekeket. A hívek egymáshoz való kedvessége is feltűnt neki: ahogy a szertartás alatt románok és magyarok – mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga – megfogták egymás kezét.
Nem a pápalátogatás az első esemény, amikor a bukaresti sajtó rácsodálkozik az erdélyi civilizációra. A csíkszeredai húsvéti ételszentelés és a csíksomlyói búcsú egyaránt jó alkalom arra, hogy évente megmutassák román honfitársainknak: így is lehet!
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.

További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.

További híreink: a polgárok fele szerint a román hadsereg két napig sem állná a sarat az oroszokkal szemben, éjszaka pedig egy hidegfront ér el minket, jelentős lehűlést hozva.

Mercedesének motorháztetője alá rejtve próbált egymillió dollárt átcsempészni a román határon egy ukrán nő. Orvost bántalmazott három nő a medgidiai kórházban.