// 2024. október 4., péntek // Ferenc
büntetés

Így büntették meg nagykárolyi tanárnőt, aki az osztályban kényszerített saját hajának levágására egy diáklányt

Nem maradt következmények nélkül az eset.

Viselnie kell tettének következményeit annak a nagykárolyi történelem-tanárnőnek, aki még áprilisban arra kényszerítette ötödikes diákját, hogy az iskolában, diáktársai előtt vágja le a haját.

Mint ismeretes, a tanárnőnek az nem tetszett, hogy a lány megfestette a haját.

Az iskola igazgatótanácsának viszont a tanárnő viselkedése nem tetszett, ezért a hétvégén úgy döntött, megbünteti.

Egyrészt három hónapig tíz százalékkal kevesebb fizetést kap, másrészt elmozdítják az osztályfőnöki tisztségből.

A döntést a tanártársak egy része túlságosan súlyosnak találta, a szülők viszont egyetértettek vele.

A diáklány elmondása szerint a tanárnő egy ollót tett elé a padra, és csak annyit mondott: tegyen vele, amit akar. Ő viszont megértette, hogy meg kell szabadulnia frissen festett fürtjeitől. Ő maga végül csak egy tincset vágott le, majd jelentkezett egy osztálytársa, aki közölte, hogy ő tud hajat vágni, így a műveletet ő fejezte be.

A kislány édesanyja annak egyik osztálytársától értesült az esetről, és korábban senki sem tájékoztatta arról, hogy az iskolában nem engedélyezett a hajfestés a diákok számára.

Mint kiderült, a belső szabályzatban ez tételesen nem is szerepel.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro