Az új vírusmutáció miatt új intézkedéseket vezetnek be a külföldről hazatérő román állampolgárokra vonatkozóan.
A Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ legutóbbi jelentése szerint jelenleg Romániában 11 új, az omikronnal összefüggésben álló esetet tartanak számon, ebből hat „lehetséges”, öt pedig „gyanús” eset. A dél-afrikai vírusmutáció kapcsán olyan következetlen a tájékoztatás, hogy lehetetlen kiigazodni rajta: a tegnap még arról szóltak a hírek, hogy négy omikronosról tudnak, ma már három fertőzöttről írnak, míg Adriana Pistol, a statisztikai hivatal képviselője két igazolt esetről beszélt mai sajtótájékoztatóján, emellett hat lehetséges és öt gyanús esetről. Az első igazolt omikronos eset egy Dél-Afrikából hazatért személyé, aki további három személlyel érintkezett. Nagyon valószínű, hogy mindhárman megfertőződtek, ezen túlmenően pedig még van egy Nigériából hazatért személy is. Magas az esélye annak, hogy ő is omikronos, biztosat csak a genom szekvenálása után tudnak mondani. A gyanús esetek közül nem mindegyik bizonyult megalapozottnak. Jelenleg egy Angliából jött személy eredményére várnak, két Egyiptomból, egy Marokkóból és egy Hollandiából hazatért utazó esetében nem igazolódott be a omikron-fertőzés gyanúja. November 29. és december 5. között 163 személy mintáján végeztek genomszekvenálást kifejezetten az omikron beazonosítására, ebből nyolcan kapcsolódnak az érintett dél-afrikai térségekhez. A Stratégiai Kommunikációs Csoport csütörtökön jelentette be, hogy megvan a harmadik omikronos Romániában, egy 56 éves brassói férfi, az egyik különgéppel hazamenekített személy családtagja. A másik két omikronos esetet szombaton igazolták, egy 48 éves Brassó megyei nő (az előbb emlegetett férfi családtagja) és egy 59 éves Vaslui megyei férfi szervezetében mutatták ki a vírusmutációt. Az omikronnal szembeni védekezésképpen, illetve a karácsonyi időszakra való tekintettel új intézkedéseket vezetnek be Romániában - persze ez is változott a legutóbbi bejelentés óta -, melyek kifejezetten a külföldről hazatérő román állampolgárokra lesznek érvényesek. Az Európai Unión kívüli országokból érkezők az utazás előtt 48 órával elvégzett PCR-tesztet kell felmutassanak, az oltatlanok 10 napig karanténba kell vonuljanak. Az EU valamelyik országából érkezők zöld igazolvánnyal, az utazás előtt 72 órával elvégzett teszttel vagy a betegségből való kigyógyulást igazoló dokumentummal léphetnek az ország területére. A vörös besorolású országokból az oltatlanok (akik nem voltak még fertőzöttek) 10 napos karanténra kötelesek. Ha nincs PCR-tesztjük, akkor a karantén 14 napra szól. Az országok legfrissebb járványügyi besorolását itt lehet böngészni.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.