Vagyis: nincs minek örülni.
Igor Dodon moldavai elnök szerint a Moldovai Köztársaság unionistái különböző provokációkkal fognak előállni 2018-ban, a nagy egyesülés centenáriuma alkalmából. Dodon azt állítja, hogy az unionisták destabilizálni akarják az országot. Szerinte ugyanis ünneplésre semmi ok: Besszarábiát valójában annektálták, és az úgynevezett egyesülés a lakosság akarata ellenére következett be.
„Nem volt semmiféle egyesülés”, jelentette ki Dodon az NTV televízió egyik vasárnapi adásában. „1918-ban erőszakkal annektálták az országot, egy maroknyi áruló kezdeményezésére. Egy részüket halálosan megfenyegették, és ezért szavaztak anélkül, hogy megkérdezték volna az akkori moldovai lakosságot”.
A moldovai elnök szerint Besszarábia Románia általi annektálása „nemzetközi szinten elismert dolog, több állam is elismeri azt.”
„A jövő évi akciók célja a Moldovai Köztársaság destabilizálása”, hangsúlyozta Dodon. „Nem lesz egyszerű, de meggyőződésem, hogy túllépünk ezeken a provokációkon. Semmi esélyük sincs.”
Az elnök megjegyezte, hogy egy történész elmondása szerint Ștefan cel Mare (III. István) moldovai fejedelemnek Bukarestben nincs egyetlen emlékműve sem, ezért hajlandó egyet ajándékozni a román fővárosnak.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.

További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.