// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Igazi medvebál volt Tusnádfürdőn hétfőre virradóra

// HIRDETÉS

És ahogy az ilyen alkalmakkor lenni szokott, a hejehuja zavarta a szomszédokat. Igen, az embereket.

A vasárnapról hétfőre virradó éjszakán nem kevesebb, mint négyszer riasztották a csendőröket, hogy medve jár Tusnádfürdőn, tájékoztat a Hargita megyei csendőrség. Valóságos medvebál volt, hejével és hujával, annak rendje s módja szerint.

Az első hívás arról szólt, hogy tessék jönni, mert ezer három bocs meg egy anyamedve betért az egyik helyi boltba némi harapni valóért. (Na igen, buliba azért illik vinni kaját is.) A csendőrség közbelépett és szépen megkérte a mackómamát, ne károsítsa a közvagyont.

Alig egy órával később befutott egy második riasztás, miszerint egy kanmedve randalírozik a település kellős közepén. A rend és csend őrei elmentek a helyszínre és felszólították a duhaj állatot, ne zavarja az aludni próbáló kétlábú szomszédok álmát.

Igen ám, de közben a már említett mackómama visszatért a boltba, mert hát neki is vannak jogai, nem lehet őt csak úgy kiebrudalni, ha egyszer be kell szereznie a betevőt.

Aztán éjfél körül újabb hívás érkezett: egy másik medve dobszólózik a kukákon. Az emberi erők ismét összeszedték magukat és elhessegették az állatot, amarra, az erdő felé.

Alig három órával később megint csörgött a csendőri telefon. Kérem, bocsok, anyamedve, itt la, a garázsom előtt, mondta a polgár a vonal másik végén. A csendőrök oda is elmentek, riogatták kicsit a medvéket, mire azok felhúzott orral távoztak. Micsoda savanyú népség ezek a kétlábúak, gondolhatták.

Ezek után a csendőrök már nem mertek visszabújni a meleg hivatali szobába. Járőröztek ügyesen hajnalhasadtáig, védték a rendet, a csendet.

Most már csak az a kérdés, ki van inkább otthon Tusnádfürdőn. Az emberek vagy a medvék?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro