// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Idén felavathatják Rhédey Lajos gróf szobrát Nagyváradon

// HIRDETÉS

A város önkormányzati képviselő-testülete rábólintott az egykori mecénást ábrázoló mű felállítására.

Hamarosan a helyére kerülhet Rhédey Lajos gróf szobra Nagyváradon: a város önkormányzata hétfői, rendkívüli ülésén egyhangúlag megszavazta, hogy a település egykori mecénását ábrázoló alkotást az általa a városnak ajándékozott Rhédey-kertben – román nevén Bălcescu park – állítsák fel.

A határozat rámutat: Rhédey Lajos költő, dramaturg, mecénás, közéleti személyiség, a váradi közvilágítás bevezetésének előmozdítója, aki 1808 és 1825 között Bihar vármegye főispánja volt, és 1804-ben a városnak adományozta azt az angolkertet, amely a Rhédey-kert és a jelenlegi állatkert területén helyezkedett el.

A szoborállítás ötlete a Szent László Egyesülettől származik, és akkor merült fel, amikor hat évvel ezelőtt még a Rhédey-kertben szervezték meg az első Szent László-napokat. Akkor adománygyűjtés is indult, a szobrot aztán végül a Nemzeti Kulturális Alap által biztosított támogatás nyomán készíthette el Deák Árpád szobrászművész.

Az alkotás már 2016. májusában elkészült, azóta várta a szükséges engedélyeket. A város főépítésze nem siette el a dolgot, az idei év első napjaiban hagyta jóvá a szoborállítást, amelyről azért kellet rendkívüli ülésen döntenie a közgyűlésnek, mert ebben a hónapban lejárt volna a még 2016. január 20-án megkapott területrendezési engedély, és már nem lehetett volna meghosszabbítani.

Amint Deák Árpád szobrászművész még két éve elmondta, több hetes keresés után sikerült rábukkanni Péter I. Zoltán egyik Nagyváradról szóló könyvében egy kis, fekete-fehér fényképre arról a Rhédeyről készült festményről, mely egykor a Rhédey- kápolnában volt kifüggesztve, s melyről most már semmit nem tudni. Ennek a fényképnek az alapján készült el a bronzszobor.

Az alkotás felállításához szükséges terveket Emődi Tamás építész és csapata dolgozta ki. Rhédey gróf szobra a Rhédey-kert egyik leginkább szem előtt levő pontján, a nyári színpad előtti zöldövezetben áll majd. A felállítás költségeit teljes egészében a Szent László Egyesület állja.

Értesüléseink szerint várhatóan júniusban, az idei Szent László-napok során avatják majd fel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.