// 2025. november 10., hétfő // Réka

IÁ-szimpatizáns késelt halálra egy francia rendőrparancsnokot

// HIRDETÉS

Legalábbis a terrorszervezet szerint.

Túszdráma zajlott le keddre virradó éjszaka a Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen, egy ismeretlen támadó otthona bejáratánál halálra késelt egy francia rendőrparancsnokot, és túszul ejtette, majd meggyilkolta annak feleségét.

A francia különleges egységek végül agyonlőtték az elkövetőt - közölte a francia belügyminisztérium. Később az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez köthető Amak hírügynökség honlapján a szélsőségesek közzétettek egy közleményt, miszerint az egyik harcosuk követte el a támadást.

A biztonsági erők a lakóházban egy hároméves, sokkos állapotban lévő, de sértetlen kisfiút találtak.
Rendőrségi források szerint a parancsnok éppen be akart menni házába, mikor a támadás érte. Miután a késelő leszúrta a férfit, annak feleségével és gyerekével együtt elbarikádozta magát a családi házban.

A rendőrség elitalakulatai hétfőn későn este kiszálltak a helyszínre, és tárgyalásokba bocsátkoztak a férfival. A Le Figaro című francia lap úgy tudja, a hatóságok több lakóházat kiürítettek és leállították az áram- és gázellátást a környéken.

Éjfél körül robbanást lehetett hallani a környéken. A Le Figaro arról számolt be, hogy a robbanást követő percekben a biztonsági erők megrohamozták a lakóházat.

Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, a tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a különleges egységek behatoltak az épületbe. Az elkövetőt agyonlőtték, és egy nő holttestére bukkantak.
Egy rendőrségi forrás szerint a férfi az Iszlám Államra hivatkozott a túsztárgyalások során. Szemtanúk arról számoltak be a nyomozóknak, hogy a parancsnokra mért támadáskor „Allah akbar” kiáltást hallottak.

Az Amak közleménye azt állítja, harcosuk ölte meg a Magnanville közelében fekvő Les Mureaux rendőrfőnök-helyettesét és annak feleségét. Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ megerősítette, hogy a dzsihadista csoporthoz kötődő hírügynökség kiadta a közleményt.

A párizsi ügyészség terrorellenes osztálya vizsgálatot indított az ügyben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Sorin Grindeanu mosolya – egy szimbólum és ami mögötte van

Fall Sándor

Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.

A jogállamiság elvénél csak egyvalami fontosabb: az önérdek

Varga László Edgár

Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Dák istenek, Steaua, fafaragás: Dominic Fritz bemutatta, milyen kérdésekkel „kínozzák” a román állampolgárságra várókat
Krónika

Dák istenek, Steaua, fafaragás: Dominic Fritz bemutatta, milyen kérdésekkel „kínozzák” a román állampolgárságra várókat

Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette
Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Lángra lobbanó gázok, elbontott gátak és át nem vett munka a beszakadt parajdi sóbányánál – videóval
Székelyhon

Lángra lobbanó gázok, elbontott gátak és át nem vett munka a beszakadt parajdi sóbányánál – videóval

Nem csak az elterelt Korond-patak bűzlik a beszivárgó szennyeződésektől és a környékén felszínre törő gázoktól, de az is, hogy miért nem vették át a sóbányánál kiépített csőrendszert. Erről és a bánya jövőjéről érdeklődtünk Bukarestben és Parajdon.

// még több főtér.ro