Az EU több jelentős tagállama is felfüggesztette az oltást a brit-svéd vakcinával, de Bukarest nem hátrál, pedig Romániában is több tízezren mondták vissza az oltási időpontjukat.
Frissítés
Csak az elmúlt 24 órában 33 ezer AstraZeneca vakcinára előjegyzett jelentkező mondta vissza oltási időpontját országszerte, és hétfőn tízezer személyből alig háromezren jelentkeztek a megadott időpontban, a kijelölt oltóközpontban. Ezt Valeriu Gheorghiță koordinátortól tudjuk, aki azt is elmondta, még így is sokkal többen jelentkeznek erre a típusú vakcinára, mint ahányan visszamondják. Például azokban a hétvégén még 100 ezer szabad hely volt azokban az oltóközpontokban, ahol az AstraZenecával oltanak, mára csak 18 ezer maradt. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyébként a keddi ülésén elemzi ki a vakcinával kapcsolatos adatokat, ezt követően talán mi is okosabbak leszünk.
Bár Európa-szerte számos országban gyanakodva néznek az AstraZeneca gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett koronavírus elleni oltásra a vakcinával beoltottak körében bekövetkezett halálesetek miatt, Romániában az illetékesek úgy döntöttek: nem követik a franciák, a németek és a spanyolok példáját, és továbbra is alkalmazzák a vakcinát.
Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Írország, Norvégia, Bulgária, Dánia, Portugália, Lettország és Izland is úgy döntött, leállítja a vakcina használatát, mert egyes pácienseknél súlyos vérrögképződés jelentkezett, bár az egyértelmű ok-okozati összefüggést tudományosan még nem igazolták.
Bukarestben viszont hétfőn későn este az oltási kampányt koordináló bizottság, az egészségügyi minisztérium, az országos gyógyszerügynökség és a közegészségügyi igazgatóság illetékesei úgy döntöttek: egyelőre nincs ok a vakcina használatának beszüntetésére.
Az indoklás szerint a Romániában jelzett mellékhatások, a többi ország indoklása, a külföldi problémák és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlását kielemezve arra a következtetésre jutottak, hogy folytatják az oltást az AstraZeneca vakcinájával.
Az EMA ugyanis azt ajánlotta a tagállamoknak, hogy amíg az erre szakosodott testülete ki nem vizsgálja az ügyet, és a tervek szerint csütörtökön megfogalmazza új ajánlását, addig folytassák az oltást az AstraZenecával, mivel az abból származó előnyök, hogy az oltással megelőzhetőek a fertőzés súlyos formái, meghaladják az esetleges mellékhatások jelentette kockázatot.
A román egészségügyi illetékesek szerint egyébként is a beoltottak körében jelzett véralvadási problémák csupán kevés személy esetében jelentkeztek, és arányuk nem haladtak meg a teljes, beoltatlan népesség körében jelentkező ugyanilyen problémákét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.