// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Hollande Bukarestben: közös európai haderő kell

// HIRDETÉS

Sőt, közös hadiipar is kell. Európát meg kell védeni.

Európának új korszakra van szüksége védelmének megszervezése és finanszírozása terén – hangoztatta François Hollande francia elnök Bukarestben kedden, miután román kollégájával, Klaus Iohannisszal tárgyalt.

A két elnök közös sajtóértekezletén Hollande úgy értékelte: a terrorizmus elleni küzdelem új, közös védelmi rendszert követel az európaiaktól, a pozsonyi csúcsértekezleten pedig az uniós vezetőknek megoldást kell találniuk az Európai Unió külső határainak védelmére.

Kifejtette: Franciaországnak van Európában a legnagyobb védelmi költségvetése, de szerinte másoknak is növelniük kell védelmi kiadásaikat, hozzá kell járulniuk Európa védelméhez. Rámutatott: Európa nem azért egyesült, hogy „mindenki megtalálja a közös költségvetésében a kedvére való részt”, hanem azért, mert tagállamainak közös értékei és célkitűzései vannak, ezért az unió biztonságát is együttes erőfeszítéssel kell megteremteniük.

Hollande egy közös európai haderő, illetve közös európai hadiipar kialakítása mellett érvelt Bukarestben, amely képes szavatolni a schengeni övezetben, illetve az unió határain belül élők biztonságát anélkül, hogy valamilyen külső erő beavatkozására várna.

Klaus Iohannis kijelentette: Románia támogatja az európai haderő felállításáról szóló francia–német kezdeményezést, amely szerinte nem konkurenciája, vagy helyettesítője lesz a NATO-nak, hanem az észak-atlanti szövetség és az EU tevékenysége közötti „összefonódás”, amely mindkét fél számára előnyös.

Mit csinál François Hollande Romániában?

- 1991 óta ez az első alkalom, hogy francia államfő hivatalos látogatást tesz Romániában;
- Hollande hétfő este érkezett, kedden kezdte el hivatalos látogatását;
- megkoronázta az Ismeretlen Katona bukaresti emlékművét;
- találkozott Klaus Iohannis államfővel a Cotroceni-palotában;
- Iohannis a Románia Csillaga Érdemrenddel tüntette ki francia kollégáját;
- Hollande Dacian Cioloş miniszterelnökkel ebédelt;
- meglátogatta a Bukarest melletti Măgurelén működő atomfizikai kutatóintézetet, ahol folyamatban van Európa legnagyobb teljesítményű lézerberendezésének megépítése;
- meglátogatta és felavatta az Airbus repülőgépgyár által a Brassó melletti Vidombákon épített helikoptergyárat;
- látogatására elkísérte mintegy harminc francia vállalat igazgatója is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro