// 2024. október 3., csütörtök // Helga
szökés

Hogy lóghatott meg Sebastian Ghiţă?

Erre kíváncsi a rendőrség is, úgyhogy önvizsgálatot tart.

Belső vizsgálat elrendelésére szólította fel a belügyminiszter az Országos Rendőr-felügyelőség vezetőjét Sebastian Ghiţă „eltűnésével” kapcsolatban – tájékoztat a rendőrség közleménye. Eszerint jelenleg nincsenek arra utaló információk, hogy a volt képviselő elhagyta volna az országot. 
 
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) március 31-én rendelte el az üzletember hatósági felügyelet alá helyezését, az ezzel kapcsolatos eljárásokról a Prahova Megyei Rendőr-felügyelőségnek kellett gondoskodnia. A hatósági felügyelet alatt álló vádlottnak kötelessége volt hetente egyszer megjelenni a rendőrség székhelyén, és megtiltották neki, hogy elhagyja az országot, és erről a döntésről a határrendészetet is értesítették. A DNA egyébként azzal gyanúsítja, hogy Tony Blair 220 ezer eurós romániai konferenciázásával vásárolt magának képviselői mandátumot.
 
Mivel december 20-án kiderült, hogy a vádlott nem tartózkodik ploieşti-i otthonában, beidézték a Prahova megyei rendőrségre. Miután nem jelent meg a rendőrségen az idézésben megjelölt időpontban, tájékoztatták a Legfelső Bíróságot a hatósági felügyelettel járó kötelezettségek megszegéséről, hogy hozza meg a szükséges intézkedéseket – ismerteti a történteket a közlemény, amely szerint a határrendészetet is felszólították, hogy „fokozzák az ellenőrzéseket a határátkelőknél”. 
 
Előzőleg ügyészségi források azt nyilatkozták, Sebastian Ghiţă több napja megfigyelés alatt állt, a követésével megbízott egység hétfő este veszítette el a nyomát, miközben autójával Bukarestből Ploieşti-re tartott. 
 
A volt képviselő autója állítólag nagy sebességgel haladt az 1-es országúton, ott tévesztették szem elől. A gépkocsit később megtalálták abban a ploieşti-i negyedben, amelyben Ghiţă lakik, őt azonban azóta nem látták. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro