// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Hogy kell befejezni egy igazi hazafias egyesülési beszédet? (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Hogy, hogy… hát úgy, hogy lazán lehülyézzük azt, aki nem tetszik nekünk.

Ugye, vasárnap volt december elseje, vagyis a román nemzeti ünnep. És ilyenkor valami belső vezényszóra díszbeszédet mond minden mioritikus politikus. Pontosabban érkeznek a szpícsek, mint a vonatok.

És történt, hogy az egyik politikus, valahol messze, délen, ilyen szoci vezér, mondta ő is a saját szépen kimunkált beszédét, amely nyilván olyasmikről szólt, hogy nemzeti érzés, mégpedig európai kontextusba ágyazott nemzeti érzés (hogy ezen mennyit pöcsölt, nem is merjük elképzelni), hazaszeretet, áldozat, ősök, példakép satöbbi.

A beszéd végén a Boss úr éltette kicsit a jelenlevőket, aztán ügyesen elindult a helyére. Igen ám, de a jelenlevők közül valakinek nem tetszett a báró maga, vagy a viselete, vagy a beszéde, de az is lehet, hogy semmi se tetszett az illetőnek, mert megeresztett egy hurrogást.

Na, erre a főnökúr megfordult és mivel elég közel állt még a mikrofonhoz, tisztán hallhatóan ezt mondta: Te hülye! (Szinonimák: idióta, pofátlan, arcátlan, indolens.)

Na kérem, így kell ezt csinálni. És mutatjuk is a helyszíni oktató videót, nagyon tanulságos:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
Székelyhon

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

// még több főtér.ro