Románia területén 2021-ben például 0,69 Celsius-fokkal volt melegebb az elmúlt több mint 100 év átlagánál.
A meteorológusok elemezgették picit az adatokat, és azt találták, hogy a hőmérséklet biza emelkedik. 2021-ben például az éves átlaghőmérséklet 10,9 Celsius-fok volt,
Az elmúlt 121 év legmelegebb éve 2019 volt, ekkor az átlaghoz képest 1,92 fokkal volt melegebb. Az említett időszakban a legmelegebb évek sorrendben 2019, 2020, 2015, 2007, 2018, 2014, 1994, 2009, 2013, 2012 és 2021 voltak. Mint látjuk, az 1994-es évet leszámítva csak a 2007 utáni évek szerepelnek a listán, ami már önmagában is jelzésértékű. A folyamatos felmelegedés pedig alapvetően nem pusztán annyit jelent, hogy nyáron nagyobb a hőség, illetve enyhébbek a telek, hanem
az olyan veszélyes jelenségeket, mint a szélsőséges hőmérsékletek, az áradásokat okozó özönvízszerű esőzések vagy a jégeső és a szélviharok. Ezek az utóbbi időszakban valóban egyre gyakoribbak, a nagyszülők pedig ezeket szemlélve olykor megjegyzik: régen azért ilyen nem volt. 2021-ben adták ki egyébként a legkorábbi kánikulára vonatkozó vörös jelzést: ez június 24–25-ikén az ország 7 nyugati megyéjére szólt.
június 24-ikén 39 fokot mértek (a korábbi rekord az 1938. június 30-i 38,4 fok volt). A tavalyi július és augusztus aztán még ennél is kegyetlenebbre sikerült: volt olyan hely az országban, ahol több mint 40 fokot mértek az eltikkadt hőmérők.
a tavalyi január például az elmúlt 60 év harmadik legcsapadékosabbika volt országos szinten. Más szóval sok minden egyéb mellett a globális felmelegedést is lehet tagadni, csak hát nem érdemes. Reménykedjünk a legjobbakban.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.