Ha a kolozsvári reptérről készül utazni, arra számítson, hogy kényelmesebb és gyorsabb lesz a biztonsági ellenőrzés.
A környéken lakók elborzadva nézték szombat este, hogy lángokban áll a kolozsvári Iulius Mall bevásárlóközpont. Természetesen riasztották a tűzoltókat, akiknek sikerült eloltaniuk a magas lángokat. A Kolozs megyei katasztrófaelhárítás szerint a helyszínen kiderült, hogy a Iulius Mallban működő Auchan áruház szabadtéri áruraktára gyulladt ki, és a tűz elterjedésének veszélye miatt kiürítették a bevásárlóközpontot, ahol szombat este több ezer ember tartózkodott. A Iulius Mall-t működtető cég képviselői közölték, hogy a tűz egy olyan belső udvarrészben tört ki, ahová a vásárlóknak nincs belépése, így senki nem sérült meg a szombat esti incidensben. A bevásárlóközpont belső terei nem sérültek meg, így a mall rendben megnyithatott vasárnap. Vasárnap a Kolozs megyei rendőrség közölte: az ügyben nyomozás indult, mivel a tűzoltók szerint a tüzet emberi kéz okozta. A rendőrség máris azonosította a legvalószínűbb forgatókönyvet: a vizsgálat eddigi állítása szerint három fiatal „kis méretű pirotechnikai eszközt”, valószínűleg egy petárdát dobott a szabadtéri raktér területére.
A Románia (és Bulgária) schengeni csatlakozásától régóta fázó Ausztria bejelentette: hajlandó belemenni abba, hogy Románia a légi közlekedés tekintetében a schengeni térség tagja legyen. Előbb Marcel Ciolacu miniszterelnök újságolta el Facebook-oldalán, hogy „megtört a jég”, Ausztria álláspontja rugalmasabbá vált és hajlandó megszüntetni az országhatárt a légi közlekedés terén. Aztán vasárnap kiderült, hogy Ausztria elég kemény feltételekhez köti a légi határok megszüntetését, a földi határellenőrzés ugyanis továbbra is érvényes lesz és külön tárgyalások alapját képezi. Az osztrák belügyminisztérium szerint ez a három feltétel a következő:
1. Folytatni kell az Európai Unió külső határvédelmének megerősítését, az EU határőrizeti szerve, a Frontex jelenlétét a bolgár–török határon meg kell háromszorozni, és jelentősen növelni kell a bolgár és a román határszakaszok védelmét;
2. Meg kell erősíteni a földi határellenőrzést Bulgária és Románia, illetve Románia és Magyarország között;
3. Románia vállalja a felelősséget az Ausztriába érkező illegális bevándorlókért.
Ausztria régóta ellenzi Románia csatlakozását a schengeni övezethez amiatt, hogy a román hatóságok nem képesek megállítani az illegális migránsokat, akiket aztán Ausztria területén állítanak meg.
A kolozsvári repülőtér vezetése már korábban közölte, hogy tervezik az utasok biztonsági ellenőrzéséhez szükséges technika korszerűsítését. Ez most megtörtént, és egy 7,6 millió lejes beruházás keretében ezentúl sokkal kényelmesebben és gyorsabban zajlik majd a poggyász és az utasok ellenőrzése, átvilágítása. A reptéri terminálon az elérhető legfejlettebb berendezéseket üzemeltek be: fémdetektorokat, röntgen-szkennereket és robbanóanyag-detektorokat. Az utasok áthaladása a biztonsági kapukon jelentősen gyorsabb lesz – ígéri a repülőtér vezetése –, a továbbiakban ugyanis az utasoknak nem kell lehúzni a cipőjüket, mert a szkennerek képesek lesznek átvilágítani a lábbeliket is. Gyorsabb és hatékonyabb lesz a kézi- és a raktéri poggyász átvilágítása is.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.