// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Hiába várják a Blue Air gépeit az utasok: zárolták a társaság számláit, töröltek minden járatot

// HIRDETÉS

Elviekben a befizetetlen a szén-dioxid-adó az oka. De mi a valóság?

Keddtől jövő hét hétfőig, azaz szeptember 12-ig felfüggeszti az összes romániai repülőjáratát a már egy ideje repülőzuhanásban működő Blue Air, miután a környezetvédelmi minisztérium zárolta a bankszámláit a szén-dioxid-adó befizetésének elmulasztása miatt.  Ahhoz képest, hogy a repülőgép-társaság azt kommunikálja, hogy előreláthatatlan okok vezettek a kialakult helyzethez, úgy tűnik, a hosszú távú megoldás könnyen jött: merthogy közben szerződést kötöttek a pár hónappal ezelőtt, éppen a Blue Air volt vezetője által alapított AirConnecttel, mely több belföldi és nemzetközi járatot átvesz.

A stratégiai egyezség értelmében a jegyértékesítés, a marketing és az ügyfélszolgálat továbbra is a Blue Air feladata lesz, míg az operatív irányítás terhe átkerül az újonnan alakult regionális társasághoz. Azt remélik, hogy az új ATR-72 gépekkel sikerül a működés költségeit racionalizálni.

A román tulajdonban álló Blue Air nehéz anyagi helyzete közismert:

2020-ban 537 millió lej nyereség mellett 403 millió lej veszteséget könyvelhetett el, miközben megvált alkalmazottainak 30 százalékától. A 2021-es adatok nem ismertek, de az biztos, hogy a végső löketet az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) rekordösszegű büntetése adta: kétmillió euró kifizetésére kötelezte légitársaságot, mivel egyetlen év alatt több mint 11 ezer járatot töröltek bármiféle indoklás nélkül, a foglalások díját pedig nem minden esetben térítették vissza az utasoknak.

A Blue Air fellebbezett, mivel úgy vélték, a büntetés jogtalan, mire a főfogyasztóvédő, Horia Constantinescu kifejtette azt a gyanúját, hogy a Blue Air éppen azon ügyködik, hogy kivonuljon a piacról, ezért halogatja a büntetés jegyzőkönyvének átvételét.

Bár a BlueAir a fejleményeket az állami hatóságok nyakába varrná,

mondván, hogy ötmillió euró veszteséget okozott „a román állam egyik magas rangú tisztségviselőjének nyílt uszítása” a repülőtársaság, az idén júliusban alapított AirConnecttel villámgyorsan megköttetett partneri együttműködés joggal kelt gyanút.

Az sem mellékes a történetben, hogy az AirConnect mögött a Blue Air egyik volt vezetője, a kommunizmus idején felkapaszkodott Dorin Ivașcu áll, legalábbis a román sajtó szerint.

A Blue Air tucatnyi járatának törlése máris fennakadásokat okozott egyes romániai reptereken, például Otopeniben. Háromezer utas érintett, közülük  sokan külföldön rekedtek, mert nem jött a Blue Air gépe - annak ellenére, hogy azt mondták, a külföldről Románia felé tartó járatokat nem érinti a zárolás.

Mint ahogy megszokhattuk, az utasok jogai számítanak a legkevésbé az efféle manőverek idején.

A Blue Air kapcsán Nicolae Ciucă kormányfő felszólította az ügy érintettjeit, hogy oldják fel a helyzetet, tekintettel a mintegy háromezer utasra, akiknek felrúgta az utazási tervét a járatok felfüggesztése. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tisztázta: a fapados légitársaság számláit nem a minisztérium, hanem a Környezetvédelmi Alap (AFM) zárolta, mivel a cég 28 millió lejes tartozást halmozott fel az alap felé. Jogosnak tartja a tartozás behajtási kísérletét, a járatok felfüggesztése viszont szerinte teljesen alaptalan.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro