// 2024. október 2., szerda // Petra
Baby driver

Hiába taposott a gázba a 14 éves Kolozs megyei Hamilton-fióka, ezúttal a rendőrök nevettek a végén

Kalotaszentkirályon indult a szokatlan autós üldözés.

Azért a hatóságoknak még ezekben a járvány sújtotta napokban sem csupán a koronavírust kell üldözniük: akad néhány megnyugtató, hagyományos kihágás, illetve bűncselekmény is, amellyel foglalkozniuk kell. Mint például azok, a Kolozs megyei Kalotaszentkirályon szolgálatot teljesítő rendőrök, akik még kedden a község és Marótlaka közötti útszakaszon járőröztek, és ellenőrzés céljával meg akartak állítani egy autót. Itt kezdődött az izgalom: a jármű ugyanis nem hogy nem állt meg, de még villámgyorsan irányt is változtatott. A rendőrök természetesen azonnal a nyomába eredtek, és végül Marótlakán sikerült is elkapniuk. Ekkor következett a meglepetés: a volánnál nem egy dörzsölt felnőtt, hanem egy dörzsölt 14 éves srác ült. Akit persze leellenőriztek, és kiderült, hogy nem ez volt az első ilyen kalandja, sőt. Éppen egy nappal korábban, Bánffyhunyadon csípték el majdnem, amikor ugyancsak nem állt meg a rendőröknek. Az autót aztán otthagyta az út szélén. Mint kiderült, a járművön egy másik autó rendszáma volt, hogy ezzel is megtévessze a hatóságokat. Ezért aztán jogosítvány nélküli vezetés és hamis rendszámmal elláttot jármű vezetése miatt bűnvádi eljárás indult ellene, illetve, hogy érezze a törődést, 12 órára őrizetbe is vették. És ez még nem minden: kiderült, hogy tavaly néhány haverjával együtt egyszer már ellopott egy autót egy bánffyhunyadi udvarról, hogy aztán azzal furikázzon a városban, és akkor már autólopás és jogosítvány nélküli vezetés miatt indult ellene egy bűnvádi eljárás. De mi lesz négy év múlva, amikor már jogosítványt is szerezhet?

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos
Főtér

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro