// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Hiába a kormánytámogatás, újra nő az üzemanyag ára

// HIRDETÉS

A szakértő azt is elmagyarázza, miért, hiszen ez a dolga.

A kormány július 1-jétől bevezette az üzemanyagárak kompenzációját, azóta az állam literenként 50 banival járul hozzá a tankolásainkhoz. Az első pillanatban sokan kevesellték ezt a hozzájárulást, de tény, hogy attól kezdve az addig folyamatosan emelkedő árak csökkenőbe fordultak át, és egészen október 6-ikáig folyamatos volt a csökkenés. Ekkor a benzin ára 6,6 lej volt, másnap, október 7-ikén azonban ismét elkezdtek napról napra növekedni az árak a kutaknál, hiába döntött úgy közben a kormány, hogy meghosszabbítja az év végéig az állami kompenzáció időtartamát.

Szeptember 11-ikén a benzin ára már 6,76, a gázolajé pedig 8,13 lej volt, miután utóbbi 7-ikén ismét átlépte a 8 lejes küszöböt. A szakértő szerint mindennek a fő oka, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nemrég úgy döntött, csökkentik a kitermelést, ez pedig azonnal megdobta 12%-kal a nyers kőolaj árát, ami rögtön jelentkezett a kutak áraiban is. A gázolaj esetében a nagy konkurencia is felveri az árakat: Ukrajna például rengeteg gázolajat importál, mivel a saját finomítói a háború miatt egyáltalán nem működnek.

Még a mostani drágulással együtt is olcsóbb ugyanakkor az üzemanyag, mint egy hónappal ezelőtt: a benzin 6,9, a gázolaj pedig 3,3%-kal kerül kevesebbe, mint szeptember első felében. Az is tény, hogy Románia jelenleg is a 8. legolcsóbb ország az EU-ban ami a benzint (Bulgária, Horvátország, Ciprus, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Horvátország után), és a 6. legolcsóbb, ami a gázolajat (Bulgária, Franciaország, Magyarország, Málta és Lengyelország után) illeti.

Aztán, hogy az újabb drágulások meddig folytatódnak, az jó kérdés.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro