A szakértő azt is elmagyarázza, miért, hiszen ez a dolga.
A kormány július 1-jétől bevezette az üzemanyagárak kompenzációját, azóta az állam literenként 50 banival járul hozzá a tankolásainkhoz. Az első pillanatban sokan kevesellték ezt a hozzájárulást, de tény, hogy attól kezdve az addig folyamatosan emelkedő árak csökkenőbe fordultak át, és egészen október 6-ikáig folyamatos volt a csökkenés. Ekkor a benzin ára 6,6 lej volt, másnap, október 7-ikén azonban ismét elkezdtek napról napra növekedni az árak a kutaknál, hiába döntött úgy közben a kormány, hogy meghosszabbítja az év végéig az állami kompenzáció időtartamát. Szeptember 11-ikén a benzin ára már 6,76, a gázolajé pedig 8,13 lej volt, miután utóbbi 7-ikén ismét átlépte a 8 lejes küszöböt. A szakértő szerint mindennek a fő oka, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nemrég úgy döntött, csökkentik a kitermelést, ez pedig azonnal megdobta 12%-kal a nyers kőolaj árát, ami rögtön jelentkezett a kutak áraiban is. A gázolaj esetében a nagy konkurencia is felveri az árakat: Ukrajna például rengeteg gázolajat importál, mivel a saját finomítói a háború miatt egyáltalán nem működnek. Még a mostani drágulással együtt is olcsóbb ugyanakkor az üzemanyag, mint egy hónappal ezelőtt: a benzin 6,9, a gázolaj pedig 3,3%-kal kerül kevesebbe, mint szeptember első felében. Az is tény, hogy Románia jelenleg is a 8. legolcsóbb ország az EU-ban ami a benzint (Bulgária, Horvátország, Ciprus, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Horvátország után), és a 6. legolcsóbb, ami a gázolajat (Bulgária, Franciaország, Magyarország, Málta és Lengyelország után) illeti. Aztán, hogy az újabb drágulások meddig folytatódnak, az jó kérdés.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.