Továbbá a hatoslottó csütörtöki sorsolásán egészen csinos, 5 millió eurós összeget nyerhet, aki eltalálja a számokat.
Több mint 24,862 millió lejt (azaz közel 5 millió eurót) nyerhet az a szerencsés játékos, aki a hatoslottó (6/49) csütörtöki sorsolásán eltalálja mind a hat nyerőszámot, ugyanis az elmúlt időszakban nem volt telitalálat a hetente kétszer, vasárnap és csütörtökön tartott sorsoláson – közölte a Román Lottótársaság.
Hasonló nagyságú a várható főnyeremény (több mint 4,65 millió euró) a Joker csütörtöki sorsolásán is. A Noroc több mint 1,56 millió eurót hozhat a szerencsés nyertesnek. Több mint 27 ezer eurót lehet nyerni a Noroc Plus-on, míg az ötöslottón (5/40) négy eltalált számmal mintegy 22 ezer euró a nyeremény.
Az ötöslottón egyébként vasárnap elvitték a 707 116 lejes (142 ezer eurós) főnyereményt, a szerencsés szelvényt Bukarestben játszották meg.
A hatoslottón a telitalálat esélye 1 a 13 983 816-hoz, vagyis 0,00000007%. A romániai lottózás történetének eddigi legnagyobb, mintegy tízmillió eurós nyereményét tavaly júniusban vitték el.
Júniusban rendezik meg Kolozsváron az ötödik Sports Festivalt, ezen pedig részt vesz két egykori világklasszis teniszező, a német Steffi Graf és az amerikai Andre Agassi – jelentették be hétfőn a szervezők.
A Romániában először játszó teniszcsillag házaspár június 15-én 18 órától játszik bemutató mérkőzést a kolozsvári BT Arénában. A jelenleg 54 éves Graf és az 53 éves Agassi az 1990-es és 2000-es évek legnagyobb sztárjai voltak a sportágban, összesen 30 Grand Slam-tornagyőzelem van a tarsolyukban – ebből Graf 22-t, Agassi pedig 8-at nyert meg. Steffi Graf 1987-ben nyerte meg első Grand Slam versenyét, ugyanabban az évben lett ATP-első, hétszeres Wimbledon-győztes. Agassi 1992-ben vitte el Wimbledon fődíját, 1995 áprilisában lett ATP-listavezető. A páros 2001-ben házadosott össze, két gyerekük van.
A júniusi kolozsvári bemutató mérkőzésre mától lehet jegyet venni 120 és 180 lejes áron, a VIP-jegy 700 lejbe kerül.
A múlt héten, szerdán kezdtek országszerte spontán tüntetésekbe a közúti fuvarozók és a gazdák. A kamionokkal, traktorokkal és más járművekkel felvonuló és a forgalmat lassító fuvarozók és gazdák elsősorban a kötelező gépjármű-biztosítás (RCA) díjának növekedése miatt tiltakoznak, de az Ukrajnából érkező mezőgazdasági importok okozta károkat is felhozták. Országszerte mintegy 4500 nehézjármű akadályozza a közúti forgalmat a nagyvárosok bejáratánál.
Konstancán megjelent a tüntetésen George Simion, az ellenzéki AUR párt elnöke is, de nem sikerült rátelepednie a megmozdulásra. Simiont ugyanis ellenségesen fogadták, még az autóból sem engedték kiszállni a tüntetők.
„Viszlát. Nincs mit keresnetek Konstancán. Menjetek a tolvajaitok közé. Ne nézz rám a meredt szemeddel, tűnj el!” – mondta az AUR elnökének egy nem túl barátságos tiltakozó, miután Simion jelezte: azért ment oda, hogy meghallgassa és Bukarestben továbbítsa a tüntetők kéréseit.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyimentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyimentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.