// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Hatósági felügyelet alá helyezték Victor Pontát (FRISSÍTETT)

// HIRDETÉS

Hogyan kerül egy lapra Ponta, Tony Blair és Sebastian Ghiţă?

FRISSÍTETT

A DNA 60 napra felügyelet alá helyezte Victor Pontát. A szociáldemokrata politikusnak ez idő alatt egy megszabott menetrend szerint rendszeresen kell jelentkeznie a rendőrségen, csak előzetes ügyészi vagy bírói engedéllyel hagyhatja el az országot, nem veheti fel a kapcsolatot az ügy többi szereplőjével, és nem viselhet fegyvert. A DNA döntése ellen a bíróságon fellebbezhet.

A Digi 24 hírtelevízió úgy tudja: az ügy Tony Blair volt brit miniszterelnök 2012 márciusában tartott bukaresti előadásával függ össze. A konferenciát az akkor még ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik alapítványa szervezte. A rangos szónok tiszteletdíjára és a konferencia megszervezésére fordított pénz – 220 ezer euró – állítólag a PSD egyik politikusától származott, aki a gyanú szerint így „vásárolt” magának Victor Ponta akkori pártelnöknél befutó helyet a 2012-es parlamenti választásokon. A Digi 24 szerint Sebastian Ghiţă médiamágnást, Prahova megyei képviselőt gyanúsítja a DNA azzal, hogy így vásárolta meg parlamenti mandátumát.

A DNA közleménye nem nevesíti a brit politikust, viszont részletesen leírja, miként használta Ponta politikai befolyását „jogosulatlan előnyszerzésre”, hogy a választási évben egy nemzetközi hírű személyiség társaságában mutatkozva politikai tőkére tegyen szert. A DNA szerint Ponta egy Prahova megyei választókerületben ígért befutó parlamenti helyet egy meg nem nevezett üzletembernek az illegális pártfinanszírozásért, aki cégein keresztül 220 ezer eurót játszott át a konferenciát szervező alapítványnak.

Victor Ponta volt kormányfő, volt PSD-elnök, volt doktor kedden jelentkezett a korrupcióellenes ügyészség (DNA) ploieşti-i székházában, miután beidézték kihallgatásra.

Igazságszolgáltatási források szerint Pontát gyanúsítottként hallgatják ki. A gyanú szerint a volt miniszterelnök a 2012-es parlamenti választások előtt pénzt kapott, hogy egy bizonyos személy befutó helyre kerüljön a PSD jelöltlistáján. Az idézett források szerint Ponta egy közvetítőn keresztül kapta meg a csúszópénzt.

Az ügyben beidézték Sebastian Ghiţă üzletembert, PSD-politikust is, aki a kihallgatás előtt azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy tudomása szerint az ügyben érintett Tony Blair egykori brit miniszterelnök is.

Ponta és Ghiţă nem először vannak együtt a ploieşti-i DNA-nál, a volt kormányfőt idén áprilisban tanúként hallgatták ki abban az ügyben, amelyben a PSD-s üzetember ellen aztán vádat emeltek többek között zsarolás és megvesztegetés vádjával.

Victor Ponta ellen egy másik ügyben is eljárás folyik, a DNA pénzmosás és okirathamisítás miatt emelt vádat ellene, miután még ügyvédként fiktív szolgáltatásokat számlázott ki szép pénzért a hivatali visszaéléssel gyanúsított Dan Şova szenátornak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro