Ráadásul a Marosillye és Holgya közötti szakasz már augusztusban járható lett volna, csak a közlekedési miniszter keménykedett kicsit.
Végre új szakasszal bővül Románia immáron 857,5 km-re tehető autópálya-hálózata. Az egyik legnehezebben épülő, Lugos és Déva közötti sztráda Marosillye (Ilia) és Holgya (Holdea) közötti 21,1 kilométeres szakasza készült el. Igaz, még augusztusban, de Răzvan Cuc korábbi közlekedési miniszter – egyesek szerint zsarolási szándékkal – minőségbeli kifogásokat talált benne, ami miatt 97 százalékos megvalósítottság mellett felbontotta a szerződést.
Lucian Bode jelenlegi tárcavezető a hétfői kormányülés előtt jelentette be, hogy átadják a forgalomnak a kérdéses szakaszt, egyelőre 80 km/órás sebesség- és 7,5 tonnás tömegkorlátozással. Szakértőkkel vizsgáltatták meg az elvégzett munka minőségét, átvették a holgyai csomópontot is, szerződést kötöttek a téli útkarbantartásra is.
A szóban forgó szakaszt vissza nem térítendő európai uniós hitelből finanszírozták és 580 millió euróba került. A 2013-ban aláírt szerződést 2016-ra kellett volna kivitelezni.
A Lugos és Déva közötti pálya második szakaszának építését nehezíti, hogy 2,13 kilométernyi, medveátjáróval is rendelkező alagút fúrására van szükség ahhoz, hogy a dél-erdélyi sztrádát teljes hosszában összekapcsolják az európai autópálya-hálózattal. Ha elkészülne, akkor Nagyszebentől immár a nagylaki határátkelőig lehetne autópályán közlekedni.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.