Szívmelengető történet Besztercéről.
Három besztercei rendőrnek, és egy szemfüles autós által az „akciójukról” készített mobiltelefonos felvételnek köszönhetően erősödhet meg újra a romániai lakosság bizalma a rendfenntartó erőkkel szemben. Az egyenruhások ugyanis csütörtökön nem akármilyen hőstettet vittek véghez: átsegítettek a zebrán egy idős férfit.
A rendőrök éppen a város egyik legforgalmasabb útján furikáztak, amikor egy piros lámpánál megállva arra lettek figyelmesek, hogy egy idős úr igen nehézkesen próbál átkelni előttük a zebrán. A bácsi már az út közepén járt, ekkor azonban váratlan dolog történt: elkezdett villogni a jelzőlámpa.
Pityke őrmester és társai rögtön tudták, hogy cselekedniük kell.
Mindhárman (!) kipattantak tehát a szolgálati járműből, és miközben ketten két oldalról erős támaszt nyújtottak a bottal is nehezen közlekedő úrnak, harmadik társuk feltartóztatta a forgalmat, amíg a karaván szerencsésen átér a túlsó járdára. Az esetről készült videó hamar virálissá vált, több százan osztották meg, a kommentekben pedig rengetegen üdvözölték a három muskétást és a hőstettet, amely révén jelenleg bármelyikük esélyes lenne az országos rendőrfőkapitányi tisztség betöltésére.
A Besztercei Gesztus (azt hiszem méltán írhatjuk így, nagybetűkkel) azért is válhatott ilyen gyorsan ennyire népszerűvé, mert egy nappal korábban nagy port kavart a hír: bukaresti forgalmi rendőrök azért büntettek meg egy 81 esztendős hölgyet, mert túl lassan kelt át a zebrán. A néni még csak a zebra felénél tartott (déjà vu!), amikor az autósok számára a szemafor zöldre váltott, mint a Demjén Rózsi-számban.
A néni azonban ekkor, ahelyett hogy engedelmes, törvénytisztelő állampolgár módjára húszéveseket megszégyenítő tempót vett volna fel, szörnyű dolgot tett: öreg maradt.
Ezt a barbárságot látva a helyszínen tartózkodó rendőrök megbírságolták a forgalom akadályozása miatt, az internet népének teljes haragját vonva magukra.
A történtek fényében a „jó zsaru–rossz zsaru” formulát a továbbiakban nyugodtan használhatjuk így: „besztercei zsaru–bukaresti zsaru”.
Ön melyik lenne?
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...