// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Hány embert ölt meg az Iszlám állam és társai?

// HIRDETÉS

Harmincháromezret.

A Study of Terrorism and Response to Terrorism (START) nevű szervezet kedden közzétette az Iszlám Állam nevű dzsihádista terrorszervezet, továbbá elődei, társult szervezetei és a hozzá kötődő személyek által elkövetett terrortámadások, halálos áldozatok és sebesültek számát, a Global Terrorist Database (GTD) alapján.

A számok meghökkentőek: 2001 és 2015 között az említett szervezetek és terroristák összesen 4 900 támadást hajtottak végre világszerte. A halálos áldozatok száma 33 000. Ezek a számok a világon végrehajtott terrorista támadások 13, a halálos áldozatok 26%-át jelentik, az adott időszakra vonatkozóan.

Az első ilyen terrortámadás 2002 októberében következett be Jordániában, amikor az Abu Musab al-Zarkawi vezette kis csoport meggyilkolta Laurence Foley amerikai diplomatát. Ez volt az egyik terrorcsoport, amelyből 2013-ban az Iszlám Állam nevű szervezet kinőtte magát. 

A START adatai szerint az Iszlám Állam, valamint elődjei és szatellitjei összesen 41 000 személy sebesülését okozták, továbbá 11 000 személy elrablásában vettek részt 2002 és 2015 között.

2002 és 2013 között az Iszlám Állam két elődszervezete, az iraki Al-Kaida és az ottani Iszlám Állam szinte kizárólag (95%) Irak területén hajtott végre terrorcselekményeket.

2013 májusától ugyanazon év végéig az Iszlám Állam átlag 46 támadást hajtott végre havonta. 2014-ben ez a szám 106-ra nőtt, míg 2015-ben csökkent egy kicsit, havi átlag 102-re.

A tanulmány adatai szerint a legpusztítóbb támadást Irakban hajtották végre az IÁ terroristái 2014-ben, amikor Tikritnél elrabolták az iraki hadsereg 1 600 újoncát, akiket később szinte mind kivégeztek.

A támadások 80%-a bombamerénylet volt, csupán az akciók 16%-a esetében használtak lőfegyvert.

Fotó: radioconstanta.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen
Krónika

Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen

Lesz-e vagy sem, ki lesz ott és ki nem, ki hív meg kit és kit nem, ki utasítja vissza és ki nem – az elmúlt hónapokban ezek a kérdések „csapták a reklámot” az idei Tusványosnak. Magyar Péternek a jelek szerint bejött az idei jelmondat: „Veled teljes!”.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap